2024.03.29, Péntek

Ingyen juthat jogosítványhoz ötven fiatal Somogyban

www.hirbalaton.hu

2017.10.27. 08:00

Az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság támogatásával és finanszírozásával Somogy megyében ismét elindult a „SuliMoped” program.

Hirdetés

A kezdeményezés célja, hogy a 14. életévet betöltött diákok ingyenes képzés keretében segédmotor-kerékpárra vezetői engedélyt szerezhessenek ebben a tanévben.

Az országos projekt Somogy megyei megnyitó rendezvényét 2017. október 25-én délután Vácz Edit r. alezredes, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály helyettes vezetője tartotta meg Kaposváron. Az alezredes asszony a főkapitányságon ismertette, hogy a megyében immár ötödik alkalommal az oktatási intézmények által kiválasztott, 14. életévét betöltött fiatalok képzés keretében ingyenesen szerezhetnek segédmotor-kerékpár vezetői engedélyt.

A kezdeményezés leginkább a hátrányos helyzetű, valamint kiemelkedő tanulmányi eredménnyel rendelkező általános iskolás korosztályt célozta meg és közülük ötven diák kapott lehetőséget a vezetői engedély megszerzésére- derül ki a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálatának közleményéből.

A program keretében a résztvevő fiatalok természetesen az elméleti és gyakorlati tudás megszerzését és sikeres vizsga letételét követően nyerhetik el a vezetői engedélyt. Ez a tudás pedig nagyban hozzájárul a fiatalok biztonságos közúti közlekedéséhez, azáltal, hogy a KRESZ szabályait már ebben a korban megismerik, megtanulják és alkalmazni tudják.

 

AktuálisjogosítványingyenesOrszágos Balesetmegelőzési BizottságSuliMoped