2024.03.29, Péntek

4 éve töretlen a Senior Program sikere Kaposváron

ke.hu

2017.12.11. 16:32

Helyi Termék Nappal, tesztírással, Campus-bejárással valamint a tanúsítványok és oklevelek átadásával zárult tegnap a Kaposvári Egyetem Senior Programjának 8. féléve. A siker töretlen, sőt egyre népszerűbb a program, átlagosan 322 hallgató vett rész egy-egy előadáson.

Hirdetés

Már a Senior Program kezdete előtt nagy volt a készülődés és az érdeklődés az Auditórium környékén. Nem véletlenül, hiszen ezúttal is Helyi Termék Napra várták a senior hallgatókat, akik szívesen vásároltak az őstermelők által kínált portékákból. 

Az idei félév utolsó előadásán Dr. Gombos Péter a Pedagógiai Kar dékánhelyettese köszöntötte a résztvevőket, majd a művészeti karos hallgatók műsora teremtett meghitt hangulatot. Ez követően a résztvevők felidézhették az elmúlt időszak előadásait, majd a 8. félév zárásaként tesztíráson adhattak számot ismereteikről. A tudáspróba után Prof. Dr. Tossenberger János kutatásfejlesztési-és innovációs rektorhelyettes köszöntötte a közel 400 résztvevőt. Ezúttal 18 díszoklevelet és 352 tanúsítványt adhattak át a kari vezetők. Ez az előző félévhez képest több mint 10 százalékos emelkedést jelent, amely szintén a program sikerét és népszerűségét mutatja. A nyolc félév alatt folyamatosan növekedett a regisztrált hallgatók létszáma, amely az idei félévben elért a 907 főt, ez 4,3%-os emelkedés a tavaszi félévi létszámhoz képest.

Az elmúlt szemeszterben egyébként 8 tudományterületen, 14 tudományágban, 20 előadás hangzott el, 22 meghívott vendéggel. Az előadók között szerepeltek egyetemünk vezetői is, így Prof. Dr. Tossenberger János, akit a nyitóelőadáson hallhatott a közönség.

Emellett az vendégünk volt többek között Varga László, megyéspüspök, Farkas Bertalan űrhajós, de a Somogy Táncegyüttes is.

A nagy sikerű Senior Program a következő félévben is folytatódik. A 9. szemeszterben meghívott vendégként érkezik egyetemünkre többek között: Dr. Török Gábor történész-politológus és Dr. Garamvölgyi László rendőr dandártábornok is. Emellett az előadók között szerepel majd Prof. Dr. Végvári György, egyetemünk stratégiai-és oktatásfejlesztési rektorhelyettese is.

Az elmúlt 8 félév alatt, összesen 157 előadáson 165 meghívott vendég tartott előadást, illetve vett részt pódiumbeszélgetésben.

Galéria

AktuálisKaposvárSenior Oktatási Program