2024.04.20, Szombat

Aki pályázik, csak az nyerhet - Siófok minden beadott pályázata nyert

sonline.hu

2017.12.14. 23:30

Az elnyert fejlesztési forrásoknak örülni kell, siránkozni pedig azon kellene, miért is nem adtak be több pályázati igényt – mondta Witzmann Mihály országgyűlési képviselő. Hozzátette: Siófok minden beadott pályázata nyert a Településfejlesztési Operatív Programban.

Hirdetés

– Lengyel Róbert, Siófok függetlenként megválasztott polgármestere és Potocskáné Kőrösi Anita jobbikos alpolgármester azt nyilatkozta: más települések sikeresebbek voltak a pályázaton. Mi az ön véleménye erről?
– Lehet valakinek, valakiknek egészen más véleménye egy-egy dologról, jelenségről, s ezzel nincs is baj, de hazudni nem szabad – hangsúlyozta Witzmann Mihály. – Változik a világ, változhat a véleményünk is, de a „minél rosszabb, annál jobb” elvének követése soha nem lehet megoldás egy város esetében, mert az csak egyszerű önáltatás. A semmittevés igazolása. Az így gondolkodók elhiszik, hogy nem kell tenni semmi érdemlegeset, s ezt az olykor látványos tehetetlenséget majd megmagyarázzák. Minden ellenkező híresztelés ellenére a Somogyi 4. számú választókerület és ezen belül Siófok pályázati eredményessége sikertörténet akkor is, ha némelyek ezt szeretnék kétségbe vonni.

– Egy korábbi nyilatkozatának címe váltott ki ekkora vihart? A fejlesztéseső?
– Valóban voltak, akik úgy fogalmaztak: fejlesztéseső hullott a siófoki központú 4-es választókerület településeire, mert az elmúlt hónapokban mintegy 10 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásaiból (TOP) a térség pályázóihoz. Ízlés, megközelítés kérdése a megfogalmazás, de a számok tények! Sőt, a pályázatok következő körében további projektekről születnek döntések, így összesen 12–14 milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg a térségben.

 

 

– Az egy lakosra jutó pályázati összegek összehasonlítgatásával mi a gond?
– Az, hogy még az ellenzéki szerepben tetszelgő városvezetők sem engedhetik meg maguknak, hogy a kormánypártokkal szembeni haragjukat a pályázati rendszer működésének félremagyarázásával fejezzék ki – tette hozzá Witzmann Mihály. – Rendkívül kockázatos a pusztán politikai érdekektől, vagy éppen a hozzá nem értéstől vezérelve, a fejlesztési források egy lakosra jutó összegét emlegetni, hiszen mindez azt sugallja, hogy itt valamiféle alanyi jogon járó, automatikus támogatásról van szó. Ha így lenne, akkor ezzel a nagyvárosok, például Budapest járna nagyon jól… Sikeres fejlesztésekhez minden esetben koncepcióra, ötletekre, tervekre és rengeteg munkára van szükség. Ha ez nincs meg, akkor maximum panaszkodni lehet, hogy „bennünket nem szeretnek”, miközben az van, hogy csak egyszerűen többet kellene dolgozni.

– Egy önkormányzati vezető azért kevesellheti az elnyert pályázati pénzt. Nem?
– Kevesellheti. De ha az adott település által beadott valamennyi pályázat nyert, akkor csak azt tudom javasolni, hogy több pályázatot kell beadni. Vagyis többet kell pályázni. Ugyanis országgyűlési képviselőként nincs jogom arra, hogy az önkormányzat helyett pályázatot nyújtsak be, de örömmel dolgozom a beadott projektek sikerességéért. Mi itt a Balatonnál jól tudjuk: „Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart.” Aki pedig felelős városvezetőként csak a politikai hangulatkeltésen, amolyan látványpolitizáláson fáradozik, de nem tudja, hogy mit és hogyan tegyen, annak nehéz segíteni. Az eredményekhez nem elég mindig másra mutogatni, országos politikai aktualitásokban egyoldalú véleményt formálni a közösségi oldalakon, vagy éppen propaganda-szövegeket ajánlgatni. Dolgozni kellene, méghozzá sokkal többet! A siófoki elkerülő út ügye is világosan bebizonyította, hogy sikeresen kérni csak konkrét terv és költségvetés alapján lehet. Három évig kértem, de csak 2017 végén sikerült napirendre venniük a városi elkerülő út előkészítését.

 

Zöld utat kapott a Zöld Város pályázat a friss hírek szerint

A képviselő példa nélkülinek nevezte a vissza nem térítendő támogatások mértékét. Eszerint Siófok is nagyon jól szerepelt: a város 575 millió forintot nyert ipari park kialakítására, 200 millió forintot csapadékvíz-elvezetésre, 120 millió forintot energetikai fejlesztésre, 58,5 millió forintot orvosirendelő-fejlesztésre, továbbá 350 millió forintot a foglalkoztatás támogatására. A legfrissebb eredmények szerint a „Zöld Város” pályázat is zöld utat kapott, amely további 200 millió forint támogatást jelent. Az elbírálások ismeretében kijelenthető, hogy Siófoknak minden beadott TOP-os pályázata nyert! Így a Nyári Fővárosa mintegy 1,5 milliárd forintnyi TOP-os forrásban részesülhet.

Aktuálispályázatfejlesztés SiófokWitzmann Mihály