2024.04.19, Péntek

Fellebbezett a siófoki luxuslakópark tulajdonosa

hirbalaton.hu

2018.01.24. 18:00

Ötödszörre is fellebbezett a Divinus Befektetési Alapkezelő Zrt.

Hirdetés

A magán jachtkikötő ügyében tavaly benyújtott, ám első fokon elutasított előzetes engedélyeztetési kérelem ügyében – tudatta honlapján a beruházás megakadályozására létrejött Szabadstrand Megóvó Baráti Kör a Veszprém Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi Főosztályától kapott szóbeli tájékoztatásra hivatkozva.

Mint arról a hirbalaton.hu korábban beszámolt, az egyik utolsó érintetlen partszakaszra építenének magán jachtkikötőt Siófokon. A szabadstrand előtti tómederben tervezett kikötő ellen többen tiltakozni kezdtek, a helyiek közmeghallgatást is tartottak, Facebook-oldal jött létre, peticiót fogalmaztak és több mint negyven beadvánnyal keresték meg a hatóságokat és minisztériumokat, hogy megakadályozzák a 110 férőhelyesre tervezett magánjacht-kikötő megépülését.

A eljárásban kizárólag egy szakhatóság vett részt, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, melynek eredményeként született meg az elsőfokú határozat. Az elutasítást azzal indokolták, hogy a kikötő zavarná a strandolókat, balesetveszélyes lenne a sportolókra nézve (kite- és szélszörf)​,  az nem illeszthető be a balatoni kultúrtájba, valamint látványvesztést okozna egy népszerű közösségi helyen.

A legvalószínűbb forgatókönyv jelenleg az, hogy a másodfokú közigazgatási szerv a teljes első fokú eljárást és a határozatot felülvizsgálja, tehát nem kizárólag a fellebbezésben foglaltakkal foglalkozik, így akár teljesen más tartalmú határozat is születhet a fellebbezés eredményeképpen másodfokon, függetlenül attól, hogy az elsőfokú határozat mely rendelkezéseit kifogásolja a fellebbező. A hatóság tájékoztatása szerint másodfokon az ügy Pest megyéhez kerül.

A szerveződés által üzemeltetett honlapon eddig 1780 tiltakozó üzenet olvasható. Azt ígérik, hogy áprilisban a parton fogják megmutatni a közösség erejét.

Aktuális SiófokjachtkikötőDivinusSzabadstrand Megóvó Baráti Körfellebbezés