2024.04.18, Csütörtök

Négy Tolna megyei kistelepülés projektjét támogatja az Emmi

Kadarka.net/MTI

2018.01.02. 20:45

Negyvenmillió forinttal támogatja pályázati úton az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága 119, közte négy Tolna megyei kistelepülés kulturális projektjét.

Hirdetés

A negyvenmilliós keretösszegre 1000 fő alatti lélekszámú, hátrányos helyzetű magyarországi települések önkormányzatai pályázhattak kulturális projektek megvalósítása, minőségi kulturális értékekhez való hozzáférés lehetőségének bővítése céljából – tudatta az MTI-vel az Emmi kulturális államtitkársága.

A közlemény szerint a felhívásra 319 önkormányzat nyújtott be pályázatot, közülük 119 nyert el 140 ezer forinttól 400 ezer forintig terjedő, vissza nem térítendő támogatást programjai megvalósításához.

“Örvendetes, hogy a pályázók zöme hangsúlyt fektet a helyi közösség ismereteinek, kulturális tapasztalatainak bővítésére, pártolja a családi kohéziót szolgáló események szervezését, illetve odafigyel a határon túli testvértelepülésekkel való kapcsolattartásra, a kapcsolatok erősítésére” – értékelte az eredményt az államtitkárság.

Tolna megyéből négy település projektjét támogatják 1,4 millió forint értékben. A miszlai önkormányzat a „Hazahív a harangszó címmel kulturális és értékmegőrző nap” megvalósításának támogatására nyert el 300 ezer forintot. A kisvejkei önkormányzat az ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark megtekintéséhez nyert el 400 ezer forint támogatást. Keszőhidegkút 400 ezer forintos támogatást nyert el egy Budapesti kirándulásra, a Nemzeti Színház előadásának megtekintésével. Értény önkormányzata ugyancsak egy budapesti kirándulás megvalósításához nyert el 300 ezer forint támogatást.

AktuálistámogatásTolna megyeEmmikulturális projekt