2024.03.28, Csütörtök

Télbúcsúztatás lélegzetelállító cirkuszi mutatványokkal Balatonlellén

hirbalaton.hu

2018.02.19. 18:00

Balatonlellére látogat az év elején Arany Bohóc díjat nyert ifjabb Richter József és felesége Merrylu, valamint a Magyar Nemzeti Cirkusz csapatának egy része február 24-én szombaton, lélegzetelállító mutatványokkal gazdagítva a BL YachtClub egész napos télbúcsúztató, műjégpályája-záró ünnepét.

Hirdetés

A Monte-Carlói Cirkuszfesztivál Arany Bohóc díjat nyert művészei egy mini cirkuszi bemutató mellett mérik fel a téli Balatonban rejlő lehetőségeket.

Az ország legnagyobb utazó cirkuszának számító Magyar Nemzeti Cirkusz és BL YachtClub csapata már több őrült ötletet is megvalósított együtt Balatonlellén. Az elefánt és fóka fürdetés után most egy újabb különlegességgel készülnek. A yachtclub kikötőjében a tervek szerint a kolumbiai Gerling csoport – akiknek a magasdrótszámát a moszkvai Idol fesztivál Arany Közönségdíjjal jutalmazta – két daru segítségével kifeszített drótkötélen mutat be lélegzetelállító mutatványokat. A műsorszám egyébként megtekinthető lesz a cirkusz vadonatúj műsorában is, melynek turnéja márciusban indul.

– Balatonlelle a második otthonunk, így ide nem csak nyáron, hanem minden évszakban szívesen ellátogatunk – mondta ifj. Richter József cirkuszigazgató.

Az esemény része lesz a BL YachtClub télzáró, egész napos rendezvényének. “A nyárral nem kell annyit foglalkozni, nyáron nagyon népszerű a Balaton, mi éppen ezért télen égünk nagyobb lánggal. Szeretnénk minél több különleges programot kínálni azért, hogy felhívjuk a figyelmet a 12 hónapos balatoni szezon fontosságára” – fejtette ki Tóth Balázs, a BL YachtClub vezetője, az események ötletgazdája.

 

A BL Yachtclub & Apartments a Balaton déli partján, Balatonlelle központjában, közvetlenül a parton található. Különleges programjairól és téli aktivitásairól ismert. Fürödtek már itt elefántok, fókák, vágtak ki jégkörhintát és építettek négy méter magas jégkacsát a Balaton jegéből. Az ő nevükhöz fűződik a Balaton első műjégpályája és a téli vitorlásversenyek szervezése is.

AktuálisBalatonlelleTélbúcsúztatáscirkuszi mutatványRichter József