2024.03.28, Csütörtök

Somogyi borokat az asztalokra!

mti

2017.03.24. 15:26

A Somogy Megyei Közgyűlés, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara helyi szervezete, valamint a Balatonboglári borvidék elnöke is a somogyi borok népszerűsítését kéri a megye polgármestereitől.

Hirdetés

A közlemény szerint Biró Norbert (Fidesz-KDNP), Gombos Sándor és Bujdosó Ferenc Látrányban, a somogyi borstratégia készítésének keretében állapodott meg arról, hogy közös levelet juttatnak el a 246 településvezetőknek azt javasolva, rendezvényeiken kínáljanak somogyi borokat a vendégeknek, ezzel hozzájárulhatnak a somogyi munkahelyek megtartásához, továbbá újak létrehozásához. A levelükhöz csatolják a kezdeményezést támogató borászatok elérhetőségét és díjazott boraik listáját.

A vezetők a jövőben vállalkozásokat is megkeresnek, hogy nyissanak dél-balatoni borokat forgalmazó üzleteket, az éttermek pedig tartsanak borvacsorákat. 

A borokat emellett nyáron, az első alkalommal sorra kerülő Somogyi Bornapokon is szeretnék jobban megismertetni a nagyközönséggel - tették hozzá.

A témában érintett borászok, szakmai szervezetek képviselői és politikusok januárban Kaposváron jelentették be, hogy stratégia készül nyárra a Somogyban, elsősorban a Balatonboglári borvidéken előállított bor presztízsének növelésére.

Elmondták, a boglári borvidéken termő szőlő 70-75 százalékát nem helyben dolgozzák fel, hanem értékesítik, így a hozzáadott érték máshol jelenik meg. Gondot jelent az ültetvények elöregedése és a szőlő országosan is "megalázóan alacsony", 30-35 eurócent körüli felvásárlási ára, utóbbi hatására a Dél-Balatonnál egyre több helyen látni elhanyagolt parcellákat osztatlan közös területeken.

Azonnali lépéseket sürgettek a marketing erősítéséért, a dél-balatoni borok imázsának javításáért. Szeretnék elérni a szőlő felvásárlási árának növelését és mintegy 3-500 hektárnyi nagyon elavult ültetvény megújítását is.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a balatonboglári a mintegy 2800 gazda által megművelt 3300-3400 hektárnyi ültetvényével az ország ötödik legnagyobb borvidéke, a feldolgozáshoz szükséges kapacitás azonban alacsony a leszüretelt szőlő mennyiségéhez képest.

Utaltak rá, a borvidéken évjárattól függően 250-300 ezer mázsa szőlő terem évente. Ebből legfeljebb mintegy 220 ezer hektoliter, azaz 30 millió palack bor készülhet, de nagy része nem boglári, hanem más jelzéssel, illetve nem az elvárható minőségben kerül forgalomba. A térségben hivatalosan 158-an készítenek bort, közülük 18-20 pincészet foglalkozik termékei országos terjesztésével.

Úgy vélték, az ágazaton sokat segíthet az egészséges patriotizmus, vagyis az, hogy a borkedvelő fogyasztók keressék a somogyi borokat, amelyeket a helyi népszerűség növekedésével máshol is könnyebb lesz értékesíteni.

GazdaságSomogy megyemezőgazdaságborborstratégiaNAKSomogyi Bornapok