2024.03.29, Péntek

Milliárdos fejlesztés előtt az Erzsébet-táborok

magyaridok.hu

2017.05.08. 21:18

Idén már százezer gyereknek biztosítják a nyaralást, és elkezdik a zánkai, valamint fonyódligeti Erzsébet-táborok teljes felújítását – jelentette be Novák Katalin.

Hirdetés

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára elmondta: a kormány 26 milliárd forintot szán a két Balaton-parti táborhely fejlesztésére, ezzel a kapacitás is megduplázódik. A tervezés már idén elkezdődik, a kivitelezés pedig 2018–19-ben zajlik majd – tette hozzá. A tervek szerint 2019 végére mindkét táborhely megújul. Lapunk érdeklődésére Novák Katalin elmondta, a felújítást úgy ütemezték, hogy amiatt egy év se maradjon ki, vagyis zökkenőmentes legyen a gyerekek táborozása.

Szavai szerint már ötféle tábortípus közül lehet választani: köztük a tavaszi és az őszi „Igazolt hiányzás” nevű egynapos tábort, illetve az ottalvós táborokat Zánkán és Fonyódligeten, amelyekben napi többszöri ingyenes étkezést biztosítanak a résztvevőknek. Egyre népszerűbbek a napközis Erzsébet-táborok is, amelyek megoldást kínálnak azoknak a szülőknek, akik szeretnék, ha a gyerekük a nyári hétköznapokat is tartalmasan tudná eltölteni. Az egyes tábortípusokra már kiírták a pályázatokat és várják a jelentkezőket. A kormány 2012 óta támogatja az Erzsébet-táborokat, azóta közel négyszázezer gyerek számára biztosítottak olcsó és tartalmas kikapcsolódást.

 

Forrás: magyaridok.hu

GazdaságfejlesztésFonyódligetErzsébet-táborok