2024.03.28, Csütörtök

Letették az alapkövet: új autóbusz telephely épül Kaposváron

mti

2017.06.22. 16:14

2017. június 22-án letették a helyi járatú autóbuszok mintegy 4 milliárd forintból kialakítandó telephelyének alapkövét Kaposváron.

Hirdetés

A korábban egy hulladékgazdálkodási vállalat által használt területen 2018 augusztusára elkészülő létesítmények biztosítják majd a város 40 sűrítettgáz-üzemű (CNG) autóbuszflottájának és a majdani elektromos buszainak tankolását, töltését, szervizelését, vizsgáztatását és parkolását. 

A város ezzel jelentős összegeket takaríthat meg, lévén, hogy eddig külső cégekkel végeztette el járművei karbantartását.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az alapkőletételen hangsúlyozta, az élhető Magyarország nem képzelhető el élhető vidék nélkül, a kormány ezért minden olyan támogatási lehetőséget megad a települések számára, amellyel javulhat az életminőség, az életszínvonal.

Az államtitkár szerint a telephelyberuházással tovább javul a szolgáltatás nívója a kaposvári közlekedésben, a város vezetésének pedig érdemes elektromos buszok beszerzésében gondolkodnia azzal összefüggésben is, hogy a jövőben megújul a belső közlekedési hálózata és folyamatban van a várost az M7-es autópályával összekötő 67-es út gyorsforgalmi úttá alakítása.

Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester azt mondta: Európa legkorszerűbb buszflottájának világszínvonalú telephelye lesz, Kaposvár pedig az ország egyik leginkább környezettudatosabb, legzöldebb városává válik.

Utalt rá, a fejlesztés a város egykori polgármesteréről, Németh Istvánról elnevezett 171 milliárd forintos program része, amelynek keretében az elmúlt időszakban orvosi rendelők, ipari parkok, a Csiky Gergely Színház épületének a rekonstrukciója kezdődhetett meg, és egyebek mellett sor kerül új uszoda és új sportcsarnok építésére, továbbá iskolák, óvodák megújítására.

 

Forrás: mti

GazdaságönkormányzatközlekedésKaposvárberuházásalapkőletételautóbusztelephely