2024.04.19, Péntek

Új testvér-települési kapcsolatot ünnepelt Balatonmáriafürdő

Somogy Megyei Kormányhivatal

2017.08.01. 12:26

Egy németországi és egy lengyelországi települést követően már a szlovákiai Hetény községgel is testvérkapcsolatot ápol Balatonmáriafürdő.

Hirdetés

Az erről szóló megállapodást a Mária Napok keretében, az ünnepi képviselő-testületi ülésen kötötte meg a két polgármester. Az eseményen részt vett dr. Neszményi Zsolt, a Somogy Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja.

Köszöntőjében Balatonmáriafürdő múltját idézte fel a kormánymegbízott. Mint kiemelte: az 1800-as évek végén szőlőbirtokainak köszönhette ismertségét a település, amely a balatoni fürdőtelepek létesítésével a turisták körében is egyre népszerűbbé vált. Dr. Neszményi Zsolt hozzátette: múltjából táplálkozik a település ma is, de ezzel együtt gondolnak a jövőre, és olyan beruházásokat valósítanak meg, amelyek a község fejlődését eredményezik.

- Hazai és uniós forrásokból folyamatosan épül-szépül Balatonmáriafürdő. Aki több éve járt itt, örömmel tapasztalhatja, hogy megújultak a közterek, a közintézmények, valamint korszerűsödik a dél-balatoni vasútvonal, amely a települést is érinti. A testvér-települési kapcsolatait is bővíti és erősíti a somogyi község, ennek példája az új, szlovákiai magyar kapcsolat – fogalmazott a kormánymegbízott.

A Mária Napok ünnepi képviselő-testületi ülésén részt vett Móring József Attila, országgyűlési képviselő, Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, valamint a külföldi testvér-települések delegációja. Az ő jelenlétükben adták át a Balatonmáriafürdőért díjakat.

 

Forrás: Somogy Megyei Kormányhivatal

Helyi hírekSomogy megyeBalatonmáriafürdőtestvér-településmegállapodásMária Napok