2024.10.15, Kedd

Még idén megépül a Berek Látogatóközpont

hirbalaton.hu, somogytv.hu

2018.02.10. 15:58

A Balaton élővilágát és Buzsák népi hagyományait is bemutatja majd a Berek Látogatóközpont, amely Csisztapusztán épül. A 440 millió forintos beruházás interaktív élményt kínál majd az odaérkezőknek.

A helyiek és Kara Lajos, Buzsák polgármestere abban bíznak, megnő a település iránt az érdeklődés és többen veszik majd igénybe az egyébként éves szinten 60 ezer vendéget fogadó fürdőt is. Folyamatosan fejlesztik a fürdőt, így egyre többen érkeznek Csisztapusztára.

Kara Lajos elmondta, a vendégek fele magyar, a másik fele külföldi. Szerinte a külföldiek talán jobban ismerik a fürdő gyógyhatását, mint a magyarok. Sokan vesznek is Buzsákon és Csisztafürdő környékén ingatlant.

A Fonyódot Csisztapusztával összekötő 5 kilométeres útszakaszt is szeretnék majd felújítani, ehhez is pályáznak majd támogatásért. A bringásoknak is vonzóvá kívánják tenni a környéket.

Van egy beadott pályázata Fonyódnak és Buzsáknak egy kerékpárútra. Első részben Fonyódtól Csisztafürdőig, második részben Csisztafürdőtől Buzsákon, Öreglakon, Somogyváron keresztül a Krisna-völgyig, Somogyvámosig fog haladni.

A tervek szerint a kerékpárút becsatlakozik majd a balatoni bringakörútba. A buzsákiak a kisvasút vonalának felújításában is bíznak, hiszen így akár balatonfenyvesről is jöhetnének vendégek.

AktuálisBerek LátogatóközpontBuzsáknépi hagyományCsisztapuszta