2024.04.20, Szombat

Átadták a felújított Öreglak-Marcali összekötő utat

Somogy Megyei Kormányhivatal

2018.10.12. 16:09

Ünnepélyes keretek között adták át az „Építési keretmegállapodás 2017-2020 – Dél-dunántúli régió – Hazai finanszírozás – 7. verseny újranyitás”projekt keretében 6704-es számú Öreglak-Marcali összekötő út 0+000-7+300 kilométerszelvények közötti szakaszát Öreglakon.

Hirdetés

A rendezvényen köszöntőt mondott Móring József Attila, a térség országgyűlési képviselője, dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott, Biró Norbert, a megyei közgyűlés elnöke, Buzánszky Attila, a település alpolgármestere és Németh Zsolt a Magyar Közút nonprofit Zrt. megyei igazgatója is.

A kormánymegbízott elmondta, hogy a kormány a vidéki életminőség javítása, a vidék lakosságmegtartó képességének erősítése érdekében kiemelt feladatként kezeli az alsórendű úthálózat fejlesztését.

Az elmúlt években több mint 3000 kilométernyi alsóbbrendű út újult meg Magyarországon, a következő években pedig a Magyar falu program révén jelentős összegeket fordítanak a vidéki, 4-5 számjegyű utak felújítására.

A kormány 2022-ig 4000 milliárd forintot fordít közúti és vasúti fejlesztésekre az ország logisztikai pozíciójának erősítése érdekében.

A beszédeket követően a nemzeti színű szalag átvágásával adták át a forgalomnak a megújult útszakaszt.

 

útfelújításAktuálisSomogy Megyei KormányhivatalÖreglakMarcali