A veszélyhelyzet alatt meghozott szükségszerű intézkedések eredményeként, az egészségügyben dolgozók áldozatos munkájával, valamint az emberek fegyelmezett magatartásával kedvezőbbé vált a járványügyi helyzet Magyarországon. Ennek következményeként, 2020. június 1-től lehetővé válik az egészségügyi ellátások további bővítése.
A harmadik lépcsővel újraindulnak a népegészségügyi szervezett szűrővizsgálatok, emlő-, méhnyak, vastagbél-és végbélszűrések. A szervezett szűréseken való részvétel a Nemzeti Népegészségügyi Központ által, személyre szólóan kiküldött meghívóval, továbbra is előre egyeztetett időpontban történik.
A szűrővizsgálatok bevezetésénél is érvényes a fokozatosság, csak a járványügyi szabályoknak megfelelő, meghatározott számú beteget tudnak fogadni. A HUNCHEST tüdőrákszűrő program is újraindul a koordinációt végző Országos Korányi Pulmonológiai Intézet mellett még az ország 19 pontján. A tüdőrákszűrésről a www.koranyi.hu oldalon található bővebb információ.
A szűrőállomások kiemelt figyelmet fordítanak a higiéniai előírások betartására, a szolgáltatások biztonsággal igénybe vehetők.
A daganatos betegségek a korai stádiumban jó eséllyel gyógyíthatók, ezért minden érintettnek azt ajánljuk, hogy vegyen részt az életkorának megfelelő, megelőzést szolgáló vizsgálatokon.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.