2024.10.09, Szerda

Töretlenül növekszik Siófok turizmusa

siofok.hu

2017.06.01. 11:56

Továbbra is növekvő tendencia jellemző Siófok vendégéjszakáinak számában. Idén az első négy hónapban 6,7 százalékos volt az emelkedés, a tavalyi év hasonló időszakához képest.

Siófoknak már az elmúlt évekre sem lehetett panasza, hiszen 2014-ben 0,3 százalékkal, 2015-ben 4 százalékkal, 2016-ban 7,5 százalékkal nőtt a város vendégéjszakáinak száma a korábbi évekhez viszonyítva. A város vonzerejének növekedésében a kedvező időjárás mellett szerepet játszik az egyre bővülő és színesedő program-, valamint szálláshely kínálata. Tavaly összesen 1 116 273 regisztrált vendégéjszakát töltöttek el a település kereskedelmi és magánszálláshelyein.

Az önkormányzat adóhivatalának adatai szerint idén az első négy hónapban 6,7 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma, nem szabad azonban elfelejteni, hogy az év első harmadában az egész éves vendégforgalomnak legfeljebb tized részét bonyolítják le. A 2017-es év eredményességében a következő hónapok lesznek a meghatározóak. Az első négy hónapban összesen 95722 vendégéjszakát regisztráltak Siófokon, ami 6047-el több az előző év hasonló adatánál.

A tavaly befizetett idegenforgalmi adókból (ifa) mintegy 339 millió forintos bevétele származott a városnak, amit turisztikai fejlesztésekre fordítanak.

 

Forrás: siofok.hu

Fotó: ilovebalaton.hu

Gazdaságsiófokturizmusvendégéjszakaidegenforgalmi adó