2024.04.19, Péntek

Akár már ez év végére elkészülhet Siófok új uszodája

hirbalaton.hu

2017.04.06. 15:30

Siófok is indul azon a pályázaton, amelyen 70 százalékos támogatást szerezhet egy 475 millió forintba kerülő, 33×21 méteres medencével rendelkező uszoda megépítéséhez.

Hirdetés

Az új létesítmény – nyertes pályázat esetén – akár már ez év végére, de jövőre mindenképpen megvalósulhat, az előzetes tervek szerint a széplaki városrészben.

Siófok képviselőtestülete legutóbbi, március végi ülésén hozott egyhangú határozatot arról, hogy indul azon az április végéig benyújtandó pályázaton, amelyel egy új uszoda építéshez tudna támogatást szerezni.

Előtte a siófoki uszodaügyet felkaroló Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője számolt be a pályázati lehetőségről. „Régóta várt, jogos igénye Siófoknak és környékének, hogy sportuszodája lehessen” – fogalmazott. Mint kifejtette, a kormány tanuszoda programjába Siófok azért nem fért bele, mert a Galerius fürdő tanmedencéje biztosít úszásoktatási lehetőséget a város kisiskolásainak. Ezért másik lehetőség után kellett nézni, ami most adódik egy olyan TAO pályázattal, amelyhez 30 százalék önerőt kell a városnak biztosítania.

A testületnek arról is kellett döntenie, hogy a 33 méter, vagy 50 méter hosszú medencés változatot fogadja el. Egyhangúan a kisebb, 475 millió forint bekerülési költségű mellett döntött (a nagyobb közel 700 millió forintba került volna).

A pályázat előkészítésében résztvevő szakértő, Füzi András a képviselőket arról tájékoztatta, hogy a korábbi uszoda-beruházási terveknél jóval olcsóbb, magyar szabadalmon alapuló technológiával készülhet el új uszoda 2-2 öltözővel és kiszolgáló térrel. Budapesten és a Győrben már 15-20 éve gondtalanul működik hasonló, gyorsan telepíthető rendszer – tette hozzá.

Az uszoda fenntartásának költségeiről a szakértő azt nyilatkozta, hogy a tapasztalatok szerint 90 százalékos támogatást lehet hozzá szerezni. A pályázati lehetőség kihasználásához a pályázónak saját vízilabda egyesülettel kell rendelkeznie, és mivel Siófoknak eddig ilyen nem volt, társult a projektben a székesfehérvári vízilabda egyesülettel.

Dr. Lengyel Róbert polgármester támogatva a pályázaton való indulást kifejtette, 2 és fél éve vajúdik a város, hogy megoldást találjon az uszodaépítésre. Az eddig felmerült ötletek költségigényei 1 milliárd forint felett lettek volna – tette hozzá.

A napirendi pontot előterjesztő Szajcz Adrián beruházási és fejlesztési tanácsnok is emlékezetett arra, hogy 2014 óta többször foglakozott már a testület azzal, miként épülhetne Siófokon egy járási igényeket kielégítő uszoda. Felhívta a figyelmet, hogy a pályázati lehetőség utófinanszírozású. Ha a város tudja biztosítani a forrást az egész beruházáshoz a támogatás megérkezéséig, akár már idén megépülhet az új, mobil, ezért nem engedélyköteles létesítmény, egyébként 2018-ra készülhet el az uszoda – derült ki a szavaiból.

 

Forrás: hirbalaton.hu

Helyi híreksiófokuszodaépítésTAO pályázat