November 16-án, a szakma jeles képviselőinek meghívása mellett jelentették be az Év Homlokzata 2023 pályázat nyerteseit. A díjátadó során a zsűri öt kategóriában hirdette ki a pályázatonként egymillió forint díjazásban részesülő nyerteseket és az oklevéllel elismert különdíjasokat. A Somogy vármegyei pályázatok közül került ki az egyik különdíjas a díjátadón.
A Baumit idén tizenegyedik alkalommal írta ki az Év Homlokzata pályázatot családi ház, társasház, középület, energetikai felújítás, valamint műemlék kategóriában. A kiemelkedően színvonalas pályaműveket november 16-án, a verseny lezárását követő díjátadó keretein belül ismerték el.
A Baumit ügyvezető igazgatói különdíj nyertese, valamint az egyes kategóriák legjobbjai egyenként egymillió forint díjazásban részesültek, a kategóriák további különdíjasait pedig oklevéllel jutalmazták. A zsűri az 5 kategórianyertesen túl, 12 Baumit különdíjat is kiosztott, valamint sor került a Baumit ügyvezető igazgatói különdíjasának és a szeptemberben megrendezésre került online közönségszavazás győztesének kihirdetésére is.
A Somogy vármegyéből érkező pályázatok egyike is elismerést szerzett a rangos megmérettetésen: műemlék kategóriában szerzett különdíjat a bolhási Tallián-kúria. A műemlék-felújítás az Euro-Clean System Kft. kivitelezésében valósult meg.
Hazánk egyik legrangosabb és legmagasabb díjazású építészeti megmérettetésére összesen 142 pályázat érkezett: családi ház kategóriában 35, társasházban 19, középületben 26, energetikai felújításban 42 és műemlék kategóriában 20, melyek mindegyikében az építészek és kivitelezők az új vagy felújított homlokzat kialakításához Baumit termékeket használtak.
A díjazott épületek részletes bemutatása, a különdíjasok és az összes nevezés az evhomlokzata.hu oldalon tekinthető meg.
A 2023-as kiírás műemlék kategória különdíjasának nagy felbontású fényképe az alábbi linken elérhető: https://we.tl/t-AK0TcavQwB
A fenti link 2023.11.24-ig elérhető, utána a képpel kapcsolatos kéréseket a [email protected] e-mail címre várjuk.
Axe, Rexona és Dove márkájú termékeket fog előállítani Nyírbátorban.