Október 5-én rendezik meg a balatonszentgyörgyi szüreti felvonulást.
A gyülekező a focipályán lesz 13 órától - olvasható a település honlapján. A menet 13 óra 30-kor indult, a felvonulás tervezett útvonala: Bodon – Sport – József A. – Berzsenyi D. – Petőfi S. – Virág utcák – Battyánpuszta – Csillagvár – Kis-Balaton – Egry J. – Csillagvár – Temető utcák – Sportpálya
A menet az alábbi helyszíneken áll meg:
Sport u. átjáró, József A. és Kossuth L. u. kereszteződése, Morzsa bár, Virág utcai játszótér, battyánpusztai kocsma, Csillagvár u. és Béke u. kereszteződése, Csillagvár u. és Temető u. kereszteződése, Kis-Balaton u. közepe, általános iskola, Csillagvár u. közepe.
Balatonszentgyörgy FB oldalán egy induláskor megosztott linken a menet útja követhető lesz! A felvonulás után a résztvevőket megvendégelik egy estebédre! A szüreti buli 20 órakor kezdődik és hajnali 2-ig tart.
A felvonulást és a bulit csak megfelelő időjárási körülmények között rendezik meg!
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.