Nyitott városháza program indul annak érdekében, hogy a lakosság többet tudhasson az önkormányzati hivatal működéséről, dolgozóinak feladatairól, szakmai munkájáról.
Mivel az információhiány számos probléma forrása, kézenfekvő, hogy a lakossági ismeretek bővítésével az önkormányzati hivatal működésének társadalmi megítélése pozitív irányba változtatható - írja Balatonföldvár vezetése a város honlapján.
Ha ez bekövetkezik, javulhat a lakosság komfortérzete, elégedettsége az önkormányzati hivatal működését illetően, valamint növekedhet az önkormányzati hivatal dolgozóinak társadalmi megbecsülése is. Ezt a célt hivatott teljesíteni Herényi Károly alpolgármester előterjesztése a „Nyitott Városháza" program, amit januári ülésén fogadott el a képviselő-testület. Az előterjesztő vállalja, hogy
márciustól minden pénteki napon (amennyiben az nem munkaszüneti nap, valamint a nyári ülésezési szünet kivételével) 9.00 órától 13.00 óráig nyilvános fogadónapot tart a Városházán.
A fogadónap keretében az egyéni ügyek tárgyalása mellett, az érdeklődőkkel ismerteti az önkormányzati hivatal felépítését, az elvégzendő feladatköröket, a feladatokhoz rendelt osztályok és szervezetek működési mechanizmusát és működési rendjét. A ,Nyitott Városháza" program pontos kezdéséről, időpontjáról a város honlapján és on-line felületein adunk részletes tájékoztatást.
A HE-DO fog dolgozni a március 24-től a címben is említett fejlesztésen. A Debreceni Mélyépítő és KE-VÍZ munkájával megvalósuló Csigekerti projekt, a 354. sz. főút és 33. sz főút összekötés újabb ütemének kiépítése, valamint a Hétvezér - Budai Nagy Antal utcai csomópont kivitelezése is a hetekben indul.