Somogy szakemberei felkészültek a téli időszakra

Somogy szakemberei felkészültek a téli időszakra

Somogy Megyei Kormányhivatal

2017.11.07. 08:00

A téli időszakra való felkészülésben érintett szervezetek részére tartott munkamegbeszélést és sajtótájékoztatót a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2017. november 6-án.

Hirdetés

A megbeszélésen a  katasztrófavédelem mellett a rendőrség, a mentőszolgálat, a Közlekedési Központ és a Magyar Közút Nzrt.  igazgatói és szakemberei képviseltették magukat. A munkamegbeszélést Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott nyitotta meg.

 

 

Az államigazgatás, azon belül is az értekezleten magukat képviseltető szervezeteknek a feladata, hogy az állampolgárok rendkívüli téli időjárási helyzetben is a megszokott módon élhessék hétköznapjaikat, senkinek ne kelljen egy erős havazás miatt nélkülöznie, ezen dolgozik együttesen az 5 szervezet.

 

 

A Magyar Közút Nzrt. Somogy Megyei Igazgatóságának munkatársai akár egy órán belül is képesek megkezdeni az autópályák, autóutak, majd a besorolás szerinti útszakaszok takarítását. A korábbi évek eszközbeszerzései során olyan adapterekhez jutottak hozzá (eke, hómaró), ami hófúvásnál, több méter magas hófalak lebontásában is nagyon hatékony tud lenni. Extrém körülmények között parkolókat jelölnek ki, ahova a 7,5 tonna feletti járműveket a rendőrség közreműködésével leterelnek a balesetek, forgalmi akadályok elkerülése, a zökkenőmentes hóeltakarítás érdekében. Az utak szórását főként éjszaka végzik, hogy a reggel munkába indulók számára járható utakat biztosítsanak – hangzott el a szakértői megbeszélésen.

 

 

Elengedhetetlen a járművek téli körülményeknek megfelelő felkészítése.  Legyen minden autóban hólapát, jégkaparó, meleg váltás ruha, némi élelem! – hívják fel a lakosság figyelmét a szakemberek.

A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság is felkészítette a járműveit a téli helyzetekre, az állományt képezte, s felmérte az együttműködő szervek (közigazgatási szervek, az önkormányzatok, a mentőszervezetek és az önkéntes egyesületek) reagáló képességét. Az önkormányzatok szükség esetén melegedőhelyeket (33 településen 96 melegedőhely), befogadóhelyeket tartanak fenn azok számára, akik nem tudják folytatni az útjukat.

A legfontosabb, hogy a mobiltelefonok világában mindenki képes legyen segítséget kérni, és pontosan meghatározni az elakadás helyszínét a segítségükre siető egységek számára.

 

 

Galéria

Somogy megyerendőrségtéli időszakkatasztrófavédelem mentőszoláglatKözlekedési KözpontMagyar Közút Nzrt