2024.03.29, Péntek

Indul a 2017-es balatoni elsősegélynyújtó szolgálat

mti

2017.06.30. 16:32

Pénteken indul a 2017-es balatoni elsősegélynyújtó szolgálat - jelentette be a Magyar Vöröskereszt főigazgatója, budapesti sajtótájékoztatón.

Hirdetés

Kardos István elmondta, hogy tizenkét Balaton-parti település tizennyolc strandján segítenek fiatalok. A csaknem háromszáz önkéntes június 30-ától augusztus 20-áig lát el a vízben és a vízparton szerzett sérüléseket, amelyek közül a leggyakoribbak a kagyló okozta vágások, a rovarcsípések és a különböző sportsérülések. Délelőtt tíztől este hatig dolgoznak.

A főigazgató “hétköznapi hősöknek” nevezte a vállalkozó kedvűeket, akik szerinte komoly feladatot látnak el. Megjegyezte: nagyon jó hír, hogy bizonyos megyékben túljelentkezés tapasztalható.

Abbéli reményét fejezte ki, hogy nem kell sok ellátást nyújtaniuk az önkénteseknek. Ha azonban szükség lesz rájuk, segítik a nyugodtabb, kellemesebb pihenést – hangsúlyozta Kardos István.

 

Előfordul, hogy egész komoly beavatkozásokat kell elvégezni

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője úgy vélekedett, hogy a fiatalok személyisége pozitív irányba fejlődik, ha elsősegélynyújtással foglalkoznak. Egy strandon sokféle egészségi probléma adódik, néha egészen komoly beavatkozásokat kell elvégezni, ezért is üdvözlendő a vöröskeresztes jelenlét – mondta.

Kiemelte, hogy a bajban minden perc számít. Hiába vannak a mentők a helyzet magaslatán, öt perc alatt nem tudnak kiérni. Az önkéntesek azonban a várakozás ideje alatt életben tarthatják a beteget, amivel esélyt adnak a mentőakció sikerességének – szögezte le Győrfi Pál.

A rendezvényen élethű baleseti bemutatót tartottak, amellyel a biztonságos nyári fürdőzésre kívánták felhívni a figyelmet.

 

A gondatlan pihenés érdekében indítják el újra a szolgálatot a Magyar Vöröskereszt

Az esemény sajtóanyagában azt írták, idén már tizenegyedik alkalommal indítja el a Magyar Vöröskereszt a balatoni elsősegélynyújtó szolgálatát a gondtalan pihenés érdekében. Tavaly a fiatalok 2710 esetben segítettek, sőt egyszer életet is mentettek. A 2007-es indulás óta összesen 33351 sérülést láttak el, és ötször végeztek közvetlen életmentő beavatkozást – hangzott el.

A közlemény szerint megkérdőjelezhetetlen az elsősegélynyújtó szolgálat létjogosultsága; a programban részt vevő balatoni strandok minden évben nagy örömmel veszik, hogy vöröskeresztes önkéntesek vigyáznak a fürdőzőkre. Évről évre egyre nagyobb kihívás megszervezni a szolgálatot, amely teljes egészében szponzorációból, valamint az adó egy százalékának felajánlásából valósul meg.

A részt vevő strandok számát növelni szeretnék, mert igény volna rá, a forrásaik azonban eddig nem tették ezt lehetővé. A 1359-es adományvonalon és a www.voroskereszt.hu oldalon gyűjtést indítottak. Az adományvonal felhívására buzdítottak, így ugyanis 250 forinttal lehet támogatni a balatoni elsősegélynyújtó szolgálat munkáját.

A programban az északi partról Alsóörs, Balatonudvari, Révfülöp és Badacsony, míg a déli partról Balatonberény, Balatonmáriafürdő, Balatonfenyves, Balatonboglár, Balatonlelle, Balatonszemes, Balatonszárszó és Balatonföldvár vesz részt – olvasható a közleményben.

 

Forrás: mti

AktuálisBalatonstrandMagyar Vöröskeresztelsősegélynyújtásszolgálat