2024.10.09, Szerda

Fonyódligeten is népszerűsítik a katonai életpályát

mti

2017.08.03. 11:07

Népszerűek a Magyar Honvédség nyári táborai - derült ki az M1 aktuális csatorna szerda délutáni műsorában.

Takács Attila, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság vezetője a műsorban felidézte, hogy korábban a katonai szervezetek elsősorban a katonák gyermekei számára szerveztek nyári elfoglaltságot. A tavaly még kísérleti jelleggel szervezett honvédelmi táborok iránt nagy volt az érdeklődés, idén már mintegy 900 gyereket fogadhatnak, és így is háromszoros volt a túljelentkezés. A nyáron tizenkét helyőrségben szerveztek táborokat, ezek között van túlélőtábor, légierőtábor, különleges műveleti tábor is.

Ezen felül - mondta a parancsnok - a balatoni Erzsébet-táborokban is megismerhetik a katonai életet a gyerekek. Fonyódligeten és Zánkán minden szerdán - a rendvédelmi szervekkel közösen tartott - úgynevezett hősök napján katonai bemutatókkal és eszközökkel népszerűsítik a honvédelem ügyét és a katonai pályát.

Kérdésre válaszolva Takács Attila kiemelte: gyermekeket nem lehet bevonni katonai kiképzésbe. A honvédelmi táborok elsősorban az egyéni kompetenciafejlesztésről, a közösségi szellem kialakításáról szólnak. A gyerekek próbára tehetik magukat akadálypályákon, sportversenyeken, gyakorolhatják a tájékozódást, túlélési technikákat sajátíthatnak el, kipróbálhatna katonai felszereléseket.

A Magyar Honvédség utánpótlásának új alapokra helyezéséhez fontos, hogy fiatalkorban kezdjék el a honvédelmi nevelést - emelte ki.

 

Forrás: mti

Aktuálisfonyódligeti Erzsébet-táborMagyar Honvédségkatonai életgyermekek