2024.10.05, Szombat

Sikeres nyarat zárt Siófok

turizmus.com

2017.09.11. 09:08

Siófokon az év első 7 hónapjában 3,2 százalékkal emelkedett a vendégéjszakák száma, és 28 százalékkal nőtt a nyári hónapokban a fizetős strandok bevétele.

Dr. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere elmondta, sikerült jó nyarat zárnia Siófoknak, amely eredményhez a város is hozzájárult támogatásaival, fejlesztéseivel, intézkedéseivel. „Siófok sportos város lett" – jelentette ki, felidézve, hogy a színes kulturális programkínálat mellett komoly országos és nemzetközi sportesemények színtere volt a település.

A Nemzeti Regatta mellett egyebek közt itt bonyolították az Európai strandlabdarúgó tornát, a szatellit és ifjúsági olimpiai kvalifikációs strandröplabda-tornát, és Siófok fontos állomása volt a Tour de Hongrie, valamint a Tour de Pelso kerékpárversenyeknek. A sportesemények a reklámérték mellett sok vendéget vonzottak Siófokra, így a jövőben is támogatni kívánja a város ezeket a rendezvényeket.

 

Tovább nőtt a vendégéjszakák száma

A polgármester arról is beszámolt, hogy 2015-ben 4 százalékkal, 2016-ban 7,5 százalékkal nőtt a város vendégéjszakáinak száma a korábbi évekhez képest. Tavaly egész évben több mint egy millió, összesen 1 116 273 regisztrált vendégéjszakát töltöttek el a település kereskedelmi és magánszálláshelyein a vendégek. Idén a vendégéjszakák számában az év első hét hónapjában további 3,2 százalékos emelkedést regisztráltak.

A bőséges programkínálatról beszámolva megemlítette az új koncepció szerint működő Szabadtéri Színpadot. Szólt arról is, hogy a helyi fürdőegylet szervezte Borpart és Fröccsfeszt, valamint a Jazz Fesztivál mellett a Kálmán Imre Kulturális Központ idén számos új közművelődési programmal rukkolt elő.

Hangsúlyozta a közbiztonság fontosságát, amire Siófok sokat költött, és nem hiába, hiszen a Somogy megyei rendőr-főkapitány tájékoztatása szerint javult a város nyári bűnügyi statisztikája, és jelentősen csökkent a regisztrált bűncselekmények száma.

Dr. Lengyel Róbert kiemelte, Siófok nemcsak nyáron, hanem ősszel és télen is számos programmal várja vendégeit, főleg hétvégenként.

 

Rekord arányban nőtt a fizetős strandok bevétele

Pintér Tamás, a várost üzemeltető Balaton-parti Kft. ügyvezetője arról tájékoztatta a sajtót, hogy a város fizetős strandjainak bevétele átlagosan 28%-al emelkedett a legjobb évhez viszonyítva. Ha a sóstói strandot egymagában nézzük, ott 46 százalékos volt az emelkedés. A siker a kedvező időjárás és több vendég mellett a karszalagok bevezetésének, strandjárőröknek, online jegyvásárlásnak és a Szépkártya elfogadó hellyé válásnak is köszönhető. A járőrök napi átlagban 60-100 bliccelőt tessékeltek ki a város fizetős strandjairól.

Az ügyvezető beszámolt arról is, hogy mintegy 10 millió forint értékben fejlesztették a kamerarendszert a közterületeken, továbbá 3 szabad-strandi és 3 fizetős strandon található játszótér épül vagy újul meg teljesen év végéig, amely beruházások nagy részét már megvalósították. 80 millió forintot sikerült nyerni strandfejlesztésre a Magyar Turisztikai ügynökségtől, amelyből a sóstói, a gamászai és a Nagystrand is megújul.

 

Petőfi sétány: siker az új biztonsági rendszer

Schőn Péter, a Petőfi sétány és a Nagystrand területének biztonsági vezetője úgy összegezte a tapasztalatokat, hogy jó nyarat zártak, a biztonsági szolgálat kiemelten jó munkát végzett. A város segítsége, támogatása meghozta gyümölcsét, hiszen korábban a buliturizmus fellegvárának számító szórakozó övezet biztonságosabb lett, egyre több család korzózott a késő esti órákban is.

Mint kifejtette, az új biztonsági rendszer tavalyi, kezdő évének tapasztalatira alapozva dolgozták ki az idei koncepciót, szorosan együttműködve a rendőrséggel és a városőrséggel. A szórakozó övezetben a napi 24 órás biztonsági szolgálat 650 esetben intézkedett, amelyek többségében nem volt szükség hatóság beavatkozására. Az egészségügyi szolgálat több mint 50 esetben biztosított helyszíni ellátást, és tucatnyi esetben kért külső segítséget a mentőszolgálattól. Több mint 160 ügy kapcsán kellett megkeresni elveszett tárgyakat, vagy az elvesztett és leadott tárgyak tulajdonosait, ami jelentős energiákat emésztett fel. A kiépített, több mint 50 kamerából álló biztonsági rendszer nagyjából lefedi a területet. A felvételek fontos bizonyítékokká váltak bizonyos eljárásokban.

 

Új selfie pont

A nyárzáró sajtótájékoztató részeként a polgármester a sajtótájékoztató résztvevőivel leleplezte a kikötő közelében, a Gábor Dénes Főiskola mögött felállított új selfie pontot, amelyen a #siófok felirat látható, felette „hello" üdvözléssel, a háttérben a Balaton, a mólóval és a béke jóságos angyalának szobrával.

Siófok továbbra is várja a látogatóit a kiállítások, táncházak, egészségnap és családi programsorozatok mellett olyan kiemelt eseményekkel, mint a Halfesztivál, a Kálmán Imre Emléknapok, Adventi Aranycsengő Vásár, vagy a BUÉK Siófok szilveszteri mulatság.

AktuálissiófokturizmusBalatonvendégéjszaka