20 csapat részvételével rendezték meg Budapesten a Kormányhivatalok VI. Focitornáját és Családi Napját.
A Somogy Megyei Kormányhivatal csoportjából veretlenül 12-2-es gólkülönbséggel jutott tovább. A csapat dolgát nehezítette a folytatásban, hogy több játékos sérülés miatt feladni kényszerült a játékot.
A negyeddöntőben a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal sem tudta legyőzni a somogyiakat, akikre így az elődöntő várt. Ott azonban a jó erőkből álló Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal együttese 3-0-s győzelmet aratott az addigra már csere nélkül maradt, s teljesen elfáradt somogyi csapat felett.

A bronzmérkőzésen újra bizonyíthatott a Somogy Megyei Kormányhivatal csapata, amely a Nógrád megyeiekkel a rendes játékidőben 1-1-es döntetlent játszott. A büntetőpárbajt viszonyt megnyerte, így megszerezte a torna 3. helyét.

A legjobb kapusnak járó díj is somogyié lett, ezt a címet Varga Szabolcs érdemelte ki.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.