2024.10.15, Kedd

Elkezdődött a kiképzés – erős a hazaszeretet Somogyban

www.sonline.hu

2017.10.06. 17:03

A megyében több mint 50-en regisztráltak az önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálatra, eddig 25-en írták alá a szerződést.

Az első kiképzés október elején elkezdődött: az öt napos turnus a modulrendszerben összeállított tartalékos alapkiképzés első foglalkozásait tartalmazza.

 

– Megyénkben a katonának jelentkezők száma évről évre nő, s egyre többen vállalják a szerződéses valamint az önkéntes tartalékos szolgálati formát – közölte lapunkkal Nevelős László alezredes, a Magyar Honvédség kiképző alegységének kaposvári előkészítő részlegvezetője. – Ez mindenképp bizakodásra ad okot.

Rámutatott: a katonai hagyományok ápolása és a hazaszeretet rendkívül erős Somogyban, az emberek magukénak érzik a haza védelmét, s az ebben való közreműködést. Újabb jelentkezőket várnak, s cél, hogy a megyében tervezett, járásonként 100 fős létszámot minél hamarabb elérjék. Azt is megtudtuk: a területvédelmi tartalékos szerződést kötött állomány részére az első kiképzési rendezvény október elején kezdődött.

Az ötnapos turnus a modulrendszerben összeállított tartalékos alapkiképzés első foglalkozásait tartalmazza. Ez egy rendhagyó kiképzési rendezvény a központi gyakorló téren Hajmáskéren, amelynek a végén ünnepélyes eskütétellel és bemutatónappal zárják a felkészítést. Később abban a járásban szervezik a foglalkozásokat, ahol megfelelő számú önkéntessel kötnek szerződést.

– A tartalékos szolgálat jól összeilleszthető a munkával, a tanulással vagy akár a családi elfoglaltságokkal – tájékoztatott az alezredes. – A nyolc általánostól az egyetemig mindenkinek a végzettségének legmegfelelőbb beosztást tudjuk biztosítani, az ehhez járó illetménnyel. A regisztrációs lap a kormányablakokban és a megyei toborzó iroda ügyfélszolgálatán is elérhető.

 

Forrás: www.sonline.hu

AktuálisSomogy megyeMagyar Honvédségtartalékostoborzáskiképzés