2024.10.15, Kedd

49. születésnapját ünnepelte Siófok

siofok.hu

2017.11.28. 17:00

Siófok a várossá válásának 49. évfordulóját ünnepelte november 24.-én. Az egész nap tartó eseményen Siófokért érmeket és elismerő okleveleket kaptak az arra érdemesek, köszöntötték az eredményes diákokat és tanáraikat, a helyi civil szervezetek jótékonysági vásárt rendeztek, Csiszár Elek festményeiből életmű kiállítás nyílt, kihirdették a városi virágosítási verseny eredményét és megtekinthetővé vált a mézeskalácsból kisütött Siófok.

Dr. Lengyel Róbert polgármester a Kálmán Imre Kulturális Központban rendezett városnapi ünnepségen beszélt a település történetéről. Felidézte egyebek közt, hogy az 1900-as években a mai város területén lóverseny pálya épült, kijelölt homokos fürdőhelyek létesültek, programokat tartottak, és megépült a kikötő. Siófok 1968-ban nyerte el a városi rangot. A lakosságszám az elmúlt mintegy száz évben folyamatosan nőtt, mára elérve a 25 ezres nagyságot.

„A mi felelősségünk a város tovább építése” – fogalmazott a polgármester, méltatva azokat, akik részt vállaltak és vállalnak ebből a feladatból különböző területeken.

Idén három személy részesült "Siófokért" éremben, és tizenegyen vehettek át polgármesteri elismerő oklevelet. Siófok jegyzője, Kónyáné dr. Zsarnovszky Judit olvasta fel a laudációkat, majd átadták az elismeréseket, ajándékokat.

Az ünnep során Fischer Annie zenei-előadóművészeti ösztöndíjas, Junior Prima Díjas fellépők adtak műsort. 

A nap folyamán külön köszöntötték az országos és megyei versenyeken kiváló eredményeket elért 183 siófoki diákot és 60 tanárukat a kulturális központban. "Jó tudni, hogy van kinek átadni majd a stafétabotot" - mondta a polgármester. (A diákok a következő nyolc oktatási intézmény tanulói: Siófoki Vak Bottyán János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Siófoki Széchenyi István Általános Iskola, Siófoki Perczel Mór Gimnázium, Siófoki SZC Baross Gábor Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, Siófoki Beszédes József Általános Iskola, Siófoki SzC Krúdy Gyula Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, Lovassy László Gimnázium Veszprém, Fekete István Általános Iskola Zamárdi.)

Dr. Lengyel Róbert köszönetet mondott a Jótékonysági Vásárt szervező és lebonyolító helyi civil szervezeteknek és egyesületeknek, illetve azoknak az adományozó és vásárló polgároknak, akik ezzel is segítették egy helyi kis intézmény, a Napraforgó Óvoda működését.

Aktuális Siófokszületésnapvárosnapi ünnepség