2024.10.05, Szombat

Közleményt adott ki a Bahart a földvári kikötőfejlesztéssel kapcsolatban

www.welovebalaton.hu

2017.11.14. 14:17

A balatonföldvári kikötő bővítése körül kialakult vita mögött magánérdekek állnak a vállalat szerint.

Balatonföldvár márciusban 8 millió forintért vásárolta meg a városkikötőjének egy több mint 2000 m²-es részét a Balatoni Hajózási Zrt.-től (röviden: Bahart). Az adásvétellel és a terület jövőjével kapcsolatban a 24.hu-n korábban már megjelent egy cikk, amelyről korábban már mi is hírt adtunk, később pedig az üggyel kapcsolatban lakossági fórumot tartottak Balatonföldváron.

Az eseményekre reagálva a Bahart közleményt adott ki a kikötőfejlesztéssel kapcsolatban, ami szerint a tervezetben nem szerepel korlátozás a szabadstrandot illetően, a terveket pedig szakhatóságok véleményezik. A nyilatkozat kifejti, hogy a kifogásolt alacsony ár – amelyet hivatalos értékbecslés állapított meg – magyarázata, hogy a közúti kapcsolat hiánya miatt a területre építési engedély nem adható ki. A közlemény szerint területen működő büfék alacsony bérleti díjának jogi és gazdasági körülményeit jelenleg is vizsgálják. A nyilatkozat szövegét a balaton.vehir.hu alapján változtatás nélkül közöljük:

 


Fotó: Sebestyén Blanka - We Love Balaton

„Az elmúlt hetekben a médiában és különféle internetes fórumokon, portálokon megjelent sokszor téves, vagy csúsztatásokkal tűzdelt információkkal összefüggésben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) az alábbi sajtóközleményében foglalja össze a balatonföldvári kikötő fejlesztését érintő tényeket.

A BAHART célja, hogy 3-5 éves időtávban a balatonföldvári – több, mint 400 vitorlásnak helyet biztosító – vitorláskikötőjének szolgáltatásminősége javuljon és kapacitása tovább bővüljön. A Balaton legnagyobb kikötőjének vonzerejét éppen a hajózási funkciók, építményi- és programelemek, illetve a szabadon bejárható nyitott kikötő alkotják. A cél elérését jelentő kiemelt fejlesztés tervezése megkezdődött, a megvalósítás feltétele pedig a saját, hazai és uniós források rendelkezésre állása lesz. A beruházások után a települési turisztikai forgalom további növekedése, a foglalkoztatás erősödése, a város felé befizetett adók emelkedése egyaránt prognosztizálható.

A tervezett fejlesztés a jelenlegi szabadstrandra vonatkozóan semmilyen korlátozást sem tartalmaz, így az eredeti funkciójában tud tovább működni. A fejlesztés alapvetően a BAHART tulajdonában álló, jelenleg gazos-füves-bokros-nyárfás, funkció nélküli területet érinti. A tervezett beruházás központi eleme egy komplex funkciókat biztosító színvonalas, egyszintes kiszolgáló épület létrehozása, amely egyszerre képes a személyhajózás, a vitorlázás és a település turisztikai igényeit kielégíteni. Magában foglal vizesblokkokat, jegypénztárat, közösségi helyiségeket, és vendéglátó-szolgáltató egységeket egyaránt. Az épülettel együtt a kapcsolódó környezet megújítása is szükséges, amely zöldfelületek, új térburkolat, játszótér és a kikötőfejlesztés miatt előírt minimálisan szükséges parkolóhelyek kialakítását is jelenti.

 


Fotó: Sebestyén Blanka - We Love Balaton

 

A tervezett beruházás engedélyeztetése során a tervdokumentációt több mint 10 különböző szakhatóság véleményezi a hatályos szigorú előírások alapján. Fontos kiemelni, hogy jelenleg valamennyi a területen működő szereplő (Önkormányzat, BAHART, Spartacus Vitorlás Egyesület, egyéb vállalkozások) számára fejlődési akadályt jelent, hogy a területnek nincs hivatalos közúti megközelítése, így építési engedély sem adható ki ennek hiányában, ráadásul havária (itt: természeti csapás során előállt váratlan, hatásában jelentős veszélyhelyzet – a szerk.) esetén az egyes ingatlanok megközelítése sem mindig lehetséges. Éppen ezért a közúti megközelítés kialakítása elsődleges, a kikötő fejlesztésnél is magasabb prioritású feladat.

A kikötő bejáratánál található terület a hatályos szabályozás miatt a BAHART, vagy akár más piaci szereplő számára minimális értékkel bír, mivel további beépítést nem tesz lehetővé. A terület közösségi célú funkcióinak erősítése ugyanakkor erőteljesen indokolt. Fentiek alapján a terület értékesítésére 2017 folyamán, hivatalos ingatlanszakértői értékbecslés alapján 8 millió Ft + ÁFA értékben került sor a BAHART részéről az Önkormányzat felé. A döntést természetesen mind a BAHART megfelelő hivatalos szervei, mind az Önkormányzat képviselőtestülete elfogadta. Az adásvétellel egyidejűleg 25 db parkolóhely megváltásáról is megállapodás született.

Fontos kiegészítő információ, hogy 2004-ben a BAHART akkori vezérigazgatója saját hatáskörében eljárva 99 éves bérleti szerződést kötött a kikötőbejárat mellett található, büféknek is helyet adó érintett területekre. A 8 db felépítmény esetében a 99 évre szóló bérleti díj összesen nettó 4.035.500,- Ft volt a teljes bérleti időszakra. (Plusz nettó 1.522.500,- Ft a földhasználati jog ellenértéke). Ez azt jelenti, hogy a bérleti díj 1 évre vetítve nettó 106,- Ft/m² volt átlagosan. A korábbi vezetés ideje alatt történt – a BAHART számára különösen hátrányosnak tűnő – ügyletek jogi, gazdasági körülményeit a BAHART jelenleg is vizsgálja.

 


Fotó: Sebestyén Blanka - We Love Balaton

 

A fenti tényeket és anomáliákat figyelembe véve a Társaság álláspontja, hogy a területfejlesztés megakadályozása mögött vélhetően konkrét magánérdekek állnak, miközben a középtávon tervezett fejlesztés egyértelműen a település és a térség fejlődését, ezen keresztül Balatonföldvár Város és a helyi közösség érdekeit szolgálja.”

AktuálisBalatonföldvárBahart kikötőfejlesztés