2024.04.16, Kedd

Vadászbombázót állítanának a körforgalomba Taszár és Kaposvár közzött

sonline.hu

2017.12.12. 17:02

Taszár katonai múltjának állítana emléket a település egy Szu (Szuhoj) 22-es vadászbombázóból készített monumentális emlékművel.

Hirdetés

A nem mindennapi köztéri alkotást a 610-es számú út Taszár és Kaposvár közötti körforgalmába helyezné az ötletgazda, Pataki Sándor polgármester.

Magam is hivatásos katona voltam 11 évig.  Azután fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy láttam a pápai reptéren az ott árválkodó repülőgépeket. Tartozunk annyival az egykor itt szolgált katonáknak, hogy emléküket méltón őrizzük meg.


A taszári polgármester kiderítette, kinek a tulajdonában vannak a repülőgépek és tárgyalni kezdett a vételárról. Ám ez csak egy része a repülős emlékmű megvalósításának.

Azt fontos tudni, hogy egy éles vadászbombázóról beszélünk. Tehát alkalmassá kell tenni a kiállításra, s azt is fel kell mérni, hogy a helyszín fizikailag alkalmas-e az elképzeléseink megvalósítására

– tudtuk meg Pataki Sándortól.

Mivel az említett körforgalom már Kaposvár közigazgatási területéhez tartozik Taszár polgármester levélben fordult a megyeszékhely vezetéséhez segítségért. A településvezető lapunknak számolt be az első tárgyalás eredményéről.

Abban maradtunk Kaposvár vezetésével, hogy a szakmai feltételeket megteremtve, az eljárást végigjárva közösen felkeressük a hatóságokat. Majd a honvédelmi minisztérium és a honvédelmi miniszter támogatását kérjük, hogy Taszár és Kaposvár a repülős múltnak ilyen módon emléket állíthasson

- mondta el kérdésünkre Pataki Sándor.

 

 

Az említett vadászbombázó repülő ára 12 millió forint, a felújítási, hatástalanítási és egyéb költségekkel együtt mintegy 30 millió forintba kerülhet a nem mindennapi emlékmű elkészítése. Pataki Sándor azt mondta, ha a két település nem tudja előteremteni a forrásokat, közadakozás formájában szerzi meg az anyagi feltételeket a tervek megvalósításához.
Hasonló emlékmű ötlete az ország más pontjain is felmerült, Kecskeméten már ott díszeleg egy hatalmas repülőgép egy körforgalomban, de Veszprémben és Pápán is terveznek hasonlót. S talán Taszár lehet a következő.

 

 

Hazatérhet a Szuhoj

A Szu 22-es vadászbombázóból tizenkét darab együléses modell került Magyarországra, ebből három lezuhant. Egy Kaposhomok felett, egy Taszárnál, egy pedig Kapoly térségében ütközött egy pápai géppel. A Taszárra szánt monstrum jelenleg Pápán „pihen”.
Ez egy 17 méter hosszú és 11 méter széles, valamint 11 tonna súlyú gépmadár. A felderítő vadászbombázó csak Taszáron repült, s a magyar légierő egyik kivételes tagja volt.
A 101. Felderítő Repülő Századhoz Taszárra 1983-ban érkeztek meg a Szuhojok: tizenkettő darab együléses Szu 22-M3, valamint 3 kétüléses Szu-22 UM3-asok. A roppant korszerű gépek a Magyar Légierő első és egyetlen vadászbombázói voltak, amelyek különleges képességgel és tűzerővel rendelkeztek, amelyek miatt kifejezetten értékesek voltak a honvédség számára.
A repülőgép méreteiből is adódik, hogy pontosan meg kell vizsgálni a helyszín alkalmasságát. Amennyiben egy ilyen 11 tonna súlyú gép kerülne beton talapzatra, akkor fizikai átalakításokra is szükség volna.

AktuálisKaposvárvadászgépkörforgalomTaszár