2024.10.15, Kedd

A kkv-k negyede költött kétmillió forintnál többet digitalizációra

MTI

2018.02.06. 14:26

Az elmúlt három évben a 200 millió és 15 milliárd forint közötti éves árbevétellel rendelkező cégek negyede fordított 2 millió forintnál többet digitális fejlesztésre, 50 százalékuk pedig legfeljebb egymillió forintot költött ilyen célra.

A kutatás szerint a következő öt évben a cégek 40 százaléka ugyanakkor lényegesen többet szán a jövőben digitalizációra, ötödük pedig teljes cégátalakítást tervez a digitális paradigmaváltás jegyében.

A kkv-k alig több mint fele használ szoftveres támogatást a vállalati működési területeinek legalább egy részén, 44 százalékuknál pedig egyetlen funkciót sem támogat ilyen megoldás - derült ki a felmérésből.

A sajtóközleményben megállapítják: a leginkább digitalizált területek a pénzügy, az ügyfélkezelés, az értékesítés és a beszállítói kapcsolatok; a legkevésbé a marketing és a humánerőforrás területe.

A felmérés szerint az élenjárók jellemzően a nagyobb, legalább 700 millió forint árbevétellel rendelkező cégek, valamint azok, ahol a tulajdonos vagy az első számú vezető 45 évesnél fiatalabb.

A Budapest Bank sajtóközleményében arra is kitérnek, hogy a vállalkozások digitális fejlesztéseire számos támogatás van jelen a piacon. Ezek közül a banknál elérhető MFB Pontos termékeket és az Ipar 4.0-hoz kapcsolódó pályázhatokat emelték ki. Utaltak arra is, hogy hamarosan megjelenik egy új, nulla százalékos hitelprogram is, amely a Digitális jólét program stratégiai területeit célzó fejlesztéseket fogja finanszírozni.

AktuáliskkvdigitalizációDigitális jólét program