A KEHOP-5.2.2.-16-2016-0014 jelű, „Kiemelt épületenergetikai korszerűsítések a Somogy Megyei Kormányhivatalnál” című projektben megvalósuló energetikai fejlesztést szolgáló beruházások ünnepélyes átadására került sor 2018. március 20-án Barcson.
A kormányhivatal 48 épülete közül a projekt keretében 18 épület energetikai korszerűsítése valósult meg Somogy megyében, európai uniós forrásból, összesen 1,2 milliárd Forintból.
Barcson, a Somogy Megyei Kormányhivatal Barcsi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály energetikailag felújított - a padlásfödém szigetelés, parapetfal szigetelés, nyílászáró csere, elektronikus szabályozás és a napelemes rendszer telepítésével ellátott - épületét adták át.



Köszöntő beszédet mondott Szászfalvi László országgyűlési képviselő és Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott.


Az ünnepség zárásaként az országgyűlési képviselő, a kormánymegbízott, Szalai Balázs alpolgármester és Racsek József járási hivatalvezető átvágták a nemzeti színű szalagot.








Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.