A magyar tulajdonú Halker az év végére már közel félezer embert foglalkoztat, az új üzemét vizenyős területen kell kiviteleznie a Profi Generálnak.
A Közbeszerzési Hatóság nyilvános adatai szerint nettó 483 millió forintos (bruttó 613 millió forintos) beruházást hajt végre a Halker Kft. balatonboglári halfeldolgozó üzemében. A bővítés kivitelezője a budapesti Profi Generál Kft. lesz.
A hirdetményből kiderül, a fejlesztést külső útburkolati munkák vezetik fel, az új épület szerkezete festett acélból készül, a falak hűtőházi PIR szendvicspanelekből.
Az üzembe automatikus mosórendszer épül be a készételgyártó gépek fertőtlenítésére, valamint komplex hűtéstechnológia.
A telepen nem áll rendelkezésre a szükséges elektromos kapacitás, ezért új trafóállomást és vezetéket kell kiépíteni.
Az építkezés a Balatonboglár és Fonyód közötti vizenyős rész szélén feltöltött telken valósul meg, emiatt 6 méter mély kútalapokra kell építkezni. A munkát nehezíti, hogy a terület zúzottkővel van feltöltve, ami várhatóan komoly víztelenítési problémákat okoz majd. A fejlesztések szükségessé teszik a meglévő üzem néhány napos leállását, valamint ideiglenes utak és ideiglenes bejárat kialakítását.
Az 1990-ben alapított Halker Kft. családi vállalkozásként egy garázsból indult, mára meghatározó méretű, fő tevékenységében élelmiszer-nagykereskedelmet végző cég. A magyar tulajdonban lévő társaság Balatonbogláron, Veszprémben, majd később Szombathelyen hozott létre telephelyeket. A boglári halfeldolgozó üzem 2005-ben, uniós támogatással jött létre.
A cég idén március végén adott át egy másik beruházást: 1,4 milliárd forintból épített laboratóriumot a Magyar Tudományos Akadémiával és a Seqomics Kft. kutató céggel közös konzorciumban. A beruházásban új logisztikai bázis is épült, amivel az eddigi 5200 raklaphelyes kapacitásuk 1500-zal bővült.
Halker folyamatosan bővülve tavaly 16,5 milliárd forintos árbevételig jutott, idén már 18 milliárdot terveznek. A dolgozói létszám 2015 óta több mint 50 százalékkal emelkedett, 2018 február végén 459 volt, várhatóan év végéig újabb 31 munkavállalóval bővül.
Az első nagy csomópont építésével elkezdődött Debrecen keleti városrészének eddigi legnagyobb útépítési beruházása. Több szakaszban, összesen 10 kilométer hosszú közlekedési folyosót építenek meg.