2024.10.09, Szerda
Hosszú Katinka júniusban visszatér és rajtol az Eb-n is
Hosszú Katinka - Facebook

Hosszú Katinka júniusban visszatér és rajtol az Eb-n is

MTI

2018.05.07. 21:34

Hosszú Katinka júniusban tér vissza a versenyzéshez, és várhatóan a glasgow-i úszó Európa-bajnokságon is indul majd.

A háromszoros olimpiai bajnok többek között erről is beszélt abban az interjúban, amelyet egyik szponzorának, a Huaweinek adott.

"Úgy érzem, hogy fizikálisan és mentálisan is szükségem volt erre a szünetre. Bár nem egy előre tervezett, nagyon vidám szünetről volt szó, de attól függetlenül jókor jött" - fogalmazott a 29 éves klasszis.

Hosszú a tavaly decemberi rövidpályás Eb-n versenyzett legutóbb, azt követően magánéleti problémák miatt hónapokat hagyott ki. Mint elmondta, idén először a Mare Nostrum sorozatban júniusban ugrik majd medencébe.

"Szeretném a korábbi stratégiát folytatni, bár azt valószínűleg átgondolom, hogy hány versenyre és hova megyek el, mert néha sok volt, hogy öt héten át folyamatosan versenyeztem. Az azonban biztos, hogy ez a módszer, a versenyszituációban begyakorolt dolgok működnek, ráadásul élvezem is, ez tehát mindenképpen marad" - mondta a hétszeres Európa-bajnok, majd hozzátette, a "számok mennyisége lehet, hogy eltérő lesz az eddigiektől".

Hosszú kiemelte, ha minden a tervek szerint alakul, akkor jöhet a glasgow-i Európa-bajnokság, a budapesti világkupa, jövőre a világbajnokság, azt követően pedig a tokiói olimpia.

AktuálisHosszú Katinkaversenyzésúszóglasgow-i Európa-bajnokságtokiói olimpia