Az idei évben Balatonlelle adott otthont a Somogy megyei Kenyérszentelő Ünnepnek.
A délelőtt folyamán a város által szervezett ünnepségen dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott köszöntő beszédet mondott és koszorút helyezett el Kenéz István polgármesterrel együtt az Országzászlónál, majd megszegték a megszentelt, új kenyeret.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében a balatonlellei Rendezvényparkban került sor a központi ünnepség megtartására, ahol jelen volt és köszöntő beszédet mondott Kenéz István polgármester, dr. Gombos Sándor a Nemzeti Agrár Kamara Somogy megyei elnöke, dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott, Biró Norbert a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, Móring József Attila országgyűlési képviselő és Kis Miklós agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár.
A kormánymegbízott köszöntőjèben megemlékezett Szent István intelmeiről és törvényeiről, amelyekkel erős alapokra épült hazánk, a kereszténységre és a nemzeti identitásra. Ez ad ma is otthont és biztonságot a magyarságnak – tette hozzá a kormánymegbízott.
A Magyarok Kenyere elnevezésű összefogást jelképező program adományokból, jó szándékú, segítő emberek együttműködéséből erősödik évről-évre.
Több mint száz somogyi gazda 13 tonnányi búzával teli zsákot ajánlott fel a megyében található hét gyűjtőpont valamelyikében.
Idén először volt lehetőség arra, hogy a búza megőrlése Somogy megye területén belül, a Barcsi Malom önkéntes közreműködésével valósuljon meg, és a búzák eljuttatása is Somogy megyei árufuvarozó segítségével történt. A gyűjtésben való aktív részvételük és áldozatos tevékenységük elismeréseként, egy jelképes ajándékkal köszönték meg munkájukat.
Az ajándékokat Kis Miklós államtitkár, dr. Gombos Sándor elnök és Kenéz István polgármester adta át, majd Ducza Nóra előadásában Ó, Szent István, dicsértessél moldvai csángó népdalt adta elő.
Kovács Jenő plébános, Szabó Levente lelkész, Kőszeghyné Rackó Zsuzsanna esperes megtartották a kenyérszentelési szertartást és megáldották az új kenyeret.
Kis Miklós államtitkár és dr. Gombos Sándor elnök a megáldott és megszentelt új kenyeret megszegte és a műsorban résztvevő néptáncosok bevonásával az ünneplő közönség számára szétosztották.
Végül további színvonalas előadásokkal - Ducza Nóra és Geleta Viktor előadásában Máté Péter dalát, Ez itt az én hazám…címmel és a Lelle Néptánc Egyesület táncával - folytatták az ünnepi megemlékezést.
Axe, Rexona és Dove márkájú termékeket fognak előállítani Nyírbátorban.