2026.10.15, Csütörtök
Felújítják a Balatoni Bringakört
Illusztráció, unsplash.com

Felújítják a Balatoni Bringakört

MTI

2026.10.14. 17:00

Megújítják a Balatoni Bringakör kerékpárutat, mintegy 20 kilométeres szakaszon készítenek elő felújításokat - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook bejegyzésében.

Ismertette, a nagyobb beruházás az északi partot érinti. Tihany és Balatonfűzfő között, hét településen összesen 14,4 kilométeren építik át és szélesítik ki a meglévő kerékpáros útvonalat. Az önálló, kétirányú kerékpárutak jellemzően 3,3 méter szélesek lesznek, két új, fény- és félsorompóval biztosított vasúti átjárót is kialakítanak. A tervek szerint a kivitelezésre a közbeszerzéseket még az idén elindítják.

Négy szakasz újulhat meg

A megvalósításhoz európai uniós forrásokat is felhasználnak, emellett a Magyar Közút beruházásában négy szakasz felújítását magyar költségvetési forrásból végzik el. Hozzátette, több településen a felújítás a tavasszal már elkészült szakaszhoz kapcsolódik, ezeknél a fejlesztéseknél már zajlanak a közbeszerzési eljárások. A munkák várhatóan jövő tavasszal indulnak.

AktuálisBalatoni Bringakörútfelújítás