Egyéves amerikai ösztöndíjra pályázhatnak magyar középiskolás diákok, a programot az Egyesült Államok kormánya finanszírozza - tájékoztatta a budapesti amerikai nagykövetség kedden az MTI-t.
Közleményükben idézték David B. Cornstein nagykövetet, aki elmondta: a Jövő Vezetői Csereprogram (Future Leaders Exchange, FLEX) már elfogad jelentkezéseket magyar középiskolás diákoktól is, hogy egy amerikai oktatási intézményben tanulhassanak.
A tájékoztatás szerint a diplomata közölte: ez a program "fantasztikus lehetőség" a tehetséges magyar diákoknak, hogy egy évig az Egyesült Államokban éljenek és tanuljanak.
Szólt arról is: a program kiterjesztése Magyarországra része annak a törekvésnek, hogy megerősítsék a kapcsolatokat a magyarok és az amerikaiak között. Mint mondta, bízik benne, hogy a részt vevő amerikai fogadócsaládokra és iskolákra mély benyomást tesznek a magyar diákok, és mindenki jobban megismeri majd a másik országot.
A nagykövetség honlapján közzétett felhívásban ismertették: a 2019-2020-as tanévre október 31-e a jelentkezési határidő. Közölték továbbá, hogy az ösztöndíj teljes fedezetét az Egyesült Államok külügyminisztériuma biztosítja. Az elmúlt 26 évben 20 országból több mint 27 000 középiskolás kapott ösztöndíjat. Jelenleg 922 diák tanul a program keretében az Egyesült Államokban.
Axe, Rexona és Dove márkájú termékeket fognak előállítani Nyírbátorban.