2024.03.29, Péntek

Jövő júliusban kezdődik az egészségügyi közalkalmazottak, védőnők bérfejlesztése

MTI

2018.11.30. 16:00

Jövő júliusban kezdődik és négy éven keresztül tart majd az egészségügyi közalkalmazottak, védőnők béremelése - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Hirdetés

A miniszter elmondta, az összesen 72 százalékos bérfejlesztést ütemezetten, négy év alatt hajtják majd végre; jövő júliusban 8 százalékkal emelkedik az említettek bére.

A miniszter egy csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta azt is, 2020 januárjában 14 százalékkal, majd az év novemberében ismét 20 százalékkal emelkedik az egészségügyi közalkalmazottak, védőnők bére, 2021-ben pedig újabb 30 százalékkal.

A béremelésre jövőre 14,1 milliárd, 2020-ban 79,4 milliárd forintot szán a kormány. Az M1 péntek reggeli műsorában Kásler Miklós kijelentette, az egészségügyi rendszert egyben kell kezelni, nem hatékony az a módszer, hogy egy-egy területet korrigálnak.

"Tehát az egész kórházi rendszert és az egész egészségügyi ellátórendszert kell újraszervezni, átalakítani és a szemléletmódot is megváltoztatni" - hangsúlyozta a tárcavezető.

Aktuálisegészségügybérfejlesztésvédőnő