2019.10.14, Hétfő

Hirdetés

Vendégházakat alakítottak ki Lengyeltótiban
pixabay - illusztráció

Vendégházakat alakítottak ki Lengyeltótiban

MTI

2019.09.26. 19:35

Vendégházakat nyitottak Lengyeltótiban szerdán. A Pénzügyminisztérium gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára azt mondta, hogy mindig imponáló és követendő mintául szolgál, amikor egy település magára talál, megleli saját hangját, és valóra váltja álmait.

Hirdetés

Greinstetter Balázs úgy vélte, a mintegy 3 ezer lakosú Somogy megyei város a legjobb úton jár, hogy szép hagyományainak egyikét, a vendégvárást az új időkben is folytassa.

Zsombok Lajos (Fidesz-KDNP) polgármester azt mondta: a Servus vendégházak megnyitását a településen letelepedő két fiatal kezdeményezte, akiknek ez megélhetést, Lengyeltótinak pedig a turizmus élénkülését, a munkalehetőségek bővítését jelenti.     A helyettes államtitkár emlékeztetett rá, hogy 2014-2020 között 12 ezer milliárd forint európai uniós fejlesztési forrás áll Magyarország rendelkezésére. Ezen belül a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program több mint 2500 milliárd forintos kerete támogatja a kis és közepes vállalkozások fejlesztését, versenyképességük javítását, a foglalkoztatás, a szakképzési lehetőségek bővítését, az innovatív eljárások alkalmazását és egyebek mellett a kutatásfejlesztést is.

A 2500 milliárd forintos keret egészét meghirdették, a teljes összegre támogatási szerződéseket kötöttek, a forrásból 1500 milliárd forintot már meg is kaptak a magyar vállalkozások - közölte.

Hozátette: a program révén több mint 18 500 vállalkozásnak jutott támogatás, amelyek 7500 munkahely létrehozását vállalták. Ezen kívül a keretösszegből több mint 450 ezer ember munkaerőpiaci képzését és elhelyezkedését is segítik, hogy a foglalkoztatók megtalálják a megfelelő szaktudású munkavállalókat.

Greinstetter Balázs szavai szerint ezek a támogatások, a magyar emberek, köztük a lengyeltótiak munkája is hozzájárult a magyar gazdaság kiemelkedő ütemű növekedéséhez. Utalt rá, hogy a bővülés tavaly 4,9 százalék, ez év első felében 5,2 százalék volt.

A magyar családok élete szempontjából fontos körülmény, hogy Magyarországon közel három évtizede nem dolgoztak olyan sokan, mint ma, 2010-hez képest a munkanélküliek száma félmillióról 160 ezer alá csökkent - jegyezte meg. Hozzáfűzte, az ország közelít a teljes foglalkoztatottsághoz, aki ma dolgozni szeretne és munkát keres, az talál is, a bérek pedig hat éve folyamatosan emelkednek.

Zsombok Lajos kitért arra, hogy a ma átadott, vendéglátás céljára felújított, berendezett két épület egyike korábban a tanácselnök, majd egy orvos otthona volt, a másik egykor kisegítő iskolaként és diákotthonként működött.

A beruházás nemcsak azért nagyszerű, mert élettel tölti meg a település központját, hanem azért is, mert példát mutat más fiataloknak, hogy tudással, képességgel, akarattal lehet értelmes, önmagunk és a közösség számára is hasznos dolgot létrehozni - fogalmazott.

Tanai Tünde, a Servus vendégházakat üzemeltető Tóti Turisztikai és Szolgáltató Szociális Szövetkezet elnöke az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a két újabbal együtt immár három vendégházuk van Lengyeltótiban, ezekben mintegy 40 embernek tudnak szállást és reggelit biztosítani, a vendégeiknek hónapokon belül wellness-szolgáltatásaik is elérhetőek lesznek.

Szólt arról, hogy az épületekre eddig mintegy 50 millió forintot költöttek saját, hazai és európai uniós pályázati forrásból. Abban bíznak, hogy a vendégházak a település és a Balaton iránt érdeklődők mellett az északi országokból az Adriára tartó és onnan hazautazó vendégeknek is vonzóak lesznek.

AktuálisLengyeltótiSomogy megyevendégház