Idén harmadik alkalommal díjazták az Álommeló elnevezésű rajzpályázatra beérkezett általános iskolások munkáit a Somogy Megyei Kormányhivatal által megrendezett őszi pályaválasztási rendezvénysorozat záró eseményén.
A rendezvényen dr. Neszményi Zsolt hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy a gyerekek már ilyen korán elkezdjenek gondolkodni a jövőjükről, arról, hogy mi lehet számukra az a munka, ami ténylegesen „Álommeló” lesz majd a számukra. A kormánymegbízott tájékoztatott: a népszerű pályázaton 25 intézmény 161 tanulója nyújtotta be alkotását. A pályamunkák között a hagyományos szakmák újragondolása mellett megjelennek a mai modern, illetve extrém foglalkozások is, mint a természetfotós, tetováló, fotómodell, dalszerző – ismertette dr. Neszményi Zsolt.
A beérkezett munkákat szakmai szemmel Ferencné Fogarasi Éva natúrmontázskép-készítő alkotóművész bírálta el.
A tanulókat két kategóriában díjazták: külön az alsó és külön a felső tagozatos diákokat, akik közül I., II., III. helyezettek és különdíjasok részesültek értékes díjazásban, amelyeket a képzőművészeti tevékenységeikhez tudnak hasznosítani.
A program keretében minden évben megismertetik a pályaválasztási módszereket, üzem- és intézménylátogatásokat szerveznek, népszerűsítik a hiányszakmákat, továbbá találkozhatnak a szakmákat bemutató középiskolákkal.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.