Rövidebb ideig jár a balatoni komp Szántód és Tihany között december 31-én, valamint január 1-én - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. a honlapján.
A kompok december 31-én Szántód felől 7 és 15 óra között, Tihany felől 7.15 és 15.15 között járnak óránként. Január 1-jén Szántód felől 10 és 17 óra között, Tihany felől 10.15-17.15 között óránként közlekedik a komp.
December 25. és 30. között, valamint január 2-ától a szokásos téli menetrend szerint közlekedik a komp: Szántód felől 7 és 17 óra között, Tihany felől 7.15 és 17.15 között, óránként.
A balatoni komp egész évben üzemel, a járatok csak szélsőséges időjárás és kedvezőtlen jégviszonyok esetén nem indulnak. A menetidő nyolc perc.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.