2022.08.11, Csütörtök
Férfi röplabda Eb-selejtező - Pádár nélkül, 17 fős kerettel kezdik a magyarok a felkészülést
Illusztráció - Pixabay

Férfi röplabda Eb-selejtező - Pádár nélkül, 17 fős kerettel kezdik a magyarok a felkészülést

MTI

2022.07.18. 16:37

Pádár Krisztián nélkül kezdi meg hétfőn (ma) a felkészülést az augusztusi Európa-bajnoki selejtezőkre a magyar férfi röplabda-válogatott Budapesten, Koch Róbert szövetségi kapitány 17 tagú keretet hirdetett.

Hirdetés

A tréner a magyar szövetség honlapjának elmondta, nem sok változás lesz az Európa-ligában szereplő együtteshez képest.

"Két feladóval folytatjuk a felkészülést, mert Mikuláss Koch Marcell ezen a nyáron még a strandon játszik. Feladóátló poszton nem számíthatok Pádár Krisztiánra, aki augusztusban már visszarepül Japánba, az ütőjátékosok közül pedig Hubicska Patrik nem játszik az Eb-selejtezőkön térdsérülés miatt. Továbbra is részt vesz viszont a felkészülésben három fiatalabb játékos, Kecskeméti Bálint, Varga Péter és Török Zsombor, hogy szokják a magas intenzitást és a légkört" - fogalmazott a szakember.

A kapitány ugyanakkor reményét fejezet ki, hogy az El-t sérülés miatt kihagyó Gacs Dániel és Gergye Roland felépül az Eb-selejtezőkre. A tréner kifejtette: mivel az Európa-liga előtt a játékosok rossz fizikai és mentális állapotban érkeztek az edzőtáborba, a tervezettnél egy héttel hosszabb pihenőt kaptak az Eb-selejtezők előtt. A válogatott a spanyolok elleni első selejtező-mérkőzésig a ciprusiakkal játszik két felkészülési találkozót, a kvalifikációban az ibériaiak mellett a szlovákokkal és a georgiaiakkal csap össze.

Az esélyek kapcsán Koch azt mondta, a spanyolok és a szlovákok kiemelkednek a csoportból, mivel játékosaik Európa legjobb bajnokságaiban edződnek, ráadásul mindkét csapat jóval több tétmérkőzéssel a háta mögött érkezik a selejtezőkre, mint az ő tanítványai.

"A georgiaiakról nem tudunk semmit, így ellenük majd csak akkor tudunk készülni, ha már láttuk legalább egy meccsüket" - tette hozzá a szakember, aki elsősorban az egyéni teljesítményekben vár javulást és azt szeretné, hogy minél többen a tudásuk maximumán vagy annak közelében teljesítsenek.

Az Eb-selejtező hét csoportjából a győztesek mellett az öt legjobb csoportmásodik jut ki a jövő évi kontinenstornára.

A magyar férfiválogatott kerete:


centerek: Gacs Dániel (MAFC), Kholman Norbert (MÁV Előre SC), Szabó Alpár (SK Aich/Dob), Tomanóczy Bálint (Pénzügyőr SE)
feladók: Keen Cameron (UVC Holding Graz), Magyar Bálint (Pénzügyőr SE)
feladóátlók: Kovács Zoltán (Pénzügyőr SE), Pesti Marcell (Lycurgus Groningen), Varga Péter (Kecskeméti RC)
liberók: Bán Viktor (DEAC), Bozóki Bence (Fino Kaposvár), Török Zsombor (Kecskeméti RC)
ütők: Blázsovics Péter (GreenPlan-VRCK), Gergye Roland (BBTS Bielsko-Biala), Horváth Kristóf (Nantes Rezé Metropole), Kecskeméti Bálint (Dunaújváros)

    A válogatott Eb-selejtezői:
    augusztus 3., szerda:
Magyarország-Spanyolország, Riz Levente Sportcsarnok 17.00
    augusztus 6., szombat
Georgia-Magyarország, Tbiliszi 15.00
    augusztus 10., szerda:
Szlovákia-Magyarország, Nyitra 18.00
    augusztus 13., szombat:
Magyarország-Szlovákia, Riz Levente Sportcsarnok 18.00
    augusztus 17., szerda:
Magyarország-Georgia, Riz Levente Sportcsarnok 18.00
    augusztus 21., vasárnap:
Spanyolország-Magyarország, Teruel 20.00

Aktuális Siófoksportröplabdaférfi röplabda