Kaposvár után, Balatonszárszóra érkezett a kiváló focista mezeit, olimpiai- és bajnoki érmeit is bemutató tárlat.
A legendás labdarúgó, Bene Ferenc relikviáiból nyílt kiállítás, a balatonszárszói Polgármesteri hivatalban - közölte a Somogy Vármegyei Kormányhivatal. A nyolc vitrinbe rendezett tárgyakat a Puskás Intézet mutatja be a nagyérdeműnek, Kaposvár után immáron a második helyszínen.
A tárlatnyitón Neszményi Zsolt főispán köszöntőjében kiemelte, hogy olyan példaképekre van szüksége a világnak, mint amilyen Bene Ferenc volt. A legendás sportoló – aki idén lenne 80 éves – a legsikeresebb somogyi futballista a mai napig.
1461 mérkőzésen lépett pályára és 1416 gólt szerzett. Rúgta a bőrt klubcsapatokban és a válogatottban egyaránt, itthon és külföldön a legmagasabb szinteken, Európa-bajnokágon, világbajnokságon, olimpián. Bene Ferenc nyolcszor nyert magyar bajnoki címet, háromszor Magyar Kupát, az 1964-es olimpia gólkirálya volt, aranylabdás legenda, aki kétszer is megkapta itthon az Év labdarúgója címet.
- Nem véletlen tehát, hogy az utánpótlás-nevelésben élen járó kaposvári futballakadémia a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia nevet viseli, ezzel is tisztelegve Somogy vármegye legsikeresebb futballistájának emléke előtt – tette hozzá dr. Neszményi Zsolt.
A kiállításon látható tárgyak Bene Ferenc hagyatékának részei. Balogh Balázs, a Puskás Intézet igazgatója a tárlatnyitón elmondta, hogy tavaly a neves sportoló fia kereste meg az intézetet azzal, hogy őrizzék meg és kezeljék a hagyatékot, megelőzendő a féltve őrzött tárgyak elkallódását, külföldre kerülését. A tervek szerint a kiállítás anyagát több vidéki helyszínre elviszik, sőt, a határon túli bemutatását is tervezik.
A látogatók Balatonszárszón többek között megnézhetik Bene Ferenc olimpiai és bajnoki aranyérmeit, díjait, kitüntetéseit, az eredeti mezeket, zászlókat, fotókat és műsorfüzeteket is.
Több mint 300 millió forint értékű belterületi útfejlesztés zárult le Dél-Békésben.