2024.10.05, Szombat
Férfi röplabda Extraliga - Óriási küzdelemre kényszerülhet a címvédő Kaposvár
Fotó: Fino Kaposvár facebook

Férfi röplabda Extraliga - Óriási küzdelemre kényszerülhet a címvédő Kaposvár

MTI

2024.10.05. 08:47

Az aranyéremre ezúttal is a Kaposvár és a MÁV Előre pályázik a legnagyobb eséllyel a férfi röplabda Extraliga csütörtökön rajtoló új idényében, amelyben mögöttük óriási csata várható a bronzéremért.

A két nemzetközi kupaszereplő egyikénél sem volt jelentős változás: a bajnokságban és a Magyar Kupában is címvédő kaposváriak - akik a Bajnokok Ligájában már lejátszottak két tétmérkőzést - legfontosabb távozói Baróti Árpád és Bozóki Bence. Előbbi, a korábbi válogatott feladóátló az elmúlt két idényben csapata egyik legeredményesebb játékosa volt, a pótlására szerződtetett kínai utánpótlás-válogatott röplabdázó pedig nemzeti csapatbeli elfoglaltsága miatt egyelőre nem tudott együttese rendelkezésére állni, az ő beépítése időbe telik majd. A liberó Bozóki helyére a Pénzügyőr egyik legjobbja, a brazil Bruno Feliciano érkezett. Rajtuk kívül két fiatal röplabdázó, valamint a kubai center Tomas Lescay pótlását kell megoldania Slobodan Prakljacic vezetőedzőnek, aki az MTI-nek korábban elmondta: az alapszakaszt csak egyfajta ráhangolódásnak tekinti a rájátszásra, így ahogyan az elmúlt években, most is februártól számít arra, hogy tanítványai a legjobbjukat tudják majd nyújtani.

Hatalmas versengésre számítanak az idei bajnokságban

A kihívó, elmúlt két idényben ezüstérmes MÁV Előre kerete három helyen változott, a távozók - Boa Szabolcs, Ambrus Bence és Christian Janke - helyére argentin és albán röplabdázó érkezett. Az argentin vezetőedző Omar Pelillónak ez lesz az első teljes idénye a székesfehérvári kispadon, az együttes pedig a magyar sorozatok mellett ezúttal is rajthoz áll a Challenge Kupában, amelyben jövő héten meg is kezdi szereplését egy horvát rivális ellen. A két, előzetesen legesélyesebbnek tartott csapat mögött kifejezetten kiegyenlített versengés várható. A legutóbb bronzérmes MAFC egyik kubai pontgyárosát elveszítette, kérdés, hogy a Luis Reyes Rodríguez helyére igazolt honfitárs, Alexis Wilson Velázquez mennyire váltja majd be a hozzá fűzött reményeket. A csapat magyar magja ugyanakkor alig változott, így az összeszokottságban mindenképpen bízhat a Pápai Péter irányította együttes.

Átigazolási hírek

A Debrecen Bagics Balázs és a brazil Willian személyében szintén elveszítette két kulcsemberét, ráadásul Fodor Antal vezetőedző a vállműtéten átesett ukrán Vlagyiszlav Pavljukra sem számíthat az első hónapokban. Az ezúttal is a dobogóra vágyó klub kubai és lengyel légióst is igazolt, s kerete alapján esélyes az érmes helyek egyikére.
A Magyar Kupában legutóbb döntős Kazincbarcika, valamint az ott bronzérmes Kecskemét ezúttal is javarészt fiatal magyar játékosokra épít, míg a kaposvári aranykorszak előtti időszak sikercsapata, a Pénzügyőr Nacsa Gábor személyében új vezetőedzővel, illetve három kubai és egy amerikai légióssal szeretné ismét felvenni a lépést az élmezőnnyel.
A maradék együttesek közül a Dág, a Miskolc, a Szeged és a TFSE vélhetően a még rájátszást érő nyolcadik helyért fog majd nagy csatát vívni, míg a továbbra is csak fiatal magyar röplabdázókat foglalkoztató Dunaújváros célja az lehet, hogy ezúttal ne nyeretlenül zárja a szezont.

Az alapszakasz tavasszal zárul

A 12 csapat az alapszakaszban oda-visszavágós körmérkőzést vív, majd a legjobb nyolc jut a rájátszásba, a 9-12. helyen végző csapatok újabb körmeccset vívnak a végső helyezésekért. A negyeddöntők és a felsőházi találkozók az egyik fél harmadik sikeréig tartanak. Az alapszakasz március 2-ig tart, a bajnoki idény május közepén zárul.

Az 1. forduló
október 5., szombat: TFSE-Dunaújvárosi KSE 15.00
MAFC-Debreceni EAC 19.00
október 6., vasárnap: Fino Kaposvár - Vidux-Szegedi RSE 16.00
Dág KSE-MÁV Előre Foxconn 18.00

AktuálisKaposvárFérfi röplabda ExtraligaFino Kaposvár