Nárcisznapot tartanak Európa legnagyobb összefüggő nárciszmezejének virágzása alkalmából április 26-án Babócsán.
A szervező Babócsáért Egyesület a Facebook-oldalán adta hírül, hogy a Somogy vármegyei település Basa-kertjében immár 27. alkalommal várják a páratlan látványosság iránt érdeklődőket. Az egynapos fesztivál programjai között lesz végvári forgatag, kézműves vásár, táncelőadás, gulyásfőző- és pogácsasütő verseny, játszóház, íjászat és több koncert is.
A település honlapja szerint a rendezvény helyszíne, a Basa-kert onnan kapta a nevét, hogy a história szerint a török hódoltság idején 13 hektáros területét a helyi basa ültette be nárcisszal háremhölgyei gyönyörködtetésére. Azóta évszázadokon át minden tavasszal csillagos nárciszok sokasága nyílik, néhány napra beborítva, illatfelhőbe burkolva a község határában található, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága által védetté nyilvánított mezőt.
Elült a munkazaj nagypéntek előtt egy héttel és a helyét a gyermeki kacaj és baráti beszélgetések moraja vette át a SZABADICS Cégcsoport nagykanizsai irodaházában és annak udvarában. Húsvétváró programra invitálta a vállalat munkatársait és azok családtagjait.