Kínai gyár települt Kaposvárra.
A kínai tulajdoni hátterű J-Star Motion Hungary Kft. zöldmezős beruházása kétszáz új munkahelyet hoz létre Kaposváron, ami ismét rávilágít, hogy Magyarország az utóbbi tizenöt évben milyen sokat profitált a keleti nyitás stratégiájából - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a városban.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kínai tulajdoni hátterű J-Star Motion Hungary Kft. beruházásának átadásán rámutatott, hogy a lineáris hidraulikus szerkezeteket gyártó cég Magyarországon hozta létre a legnagyobb európai üzemét. Kiemelte, hogy a nagyjából 25 milliárd forint értékű zöldmezős beruházást az állam 3,5 milliárd forinttal támogatta, így elősegítve kétszáz új munkahely létrejöttét.
Beszédében kifejtette, hogy az itt évente előállított 650 ezer alkatrész mintegy 95 százalékát külföldön fogják értékesíteni, azaz a gyár a magyar exportteljesítmény növekedéséhez is hozzá fog járulni.
Sikeresnek nevezte a keleti nyitási stratégiát, amelyből szavai szerint Magyarország igen sokat profitált az utóbbi tizenöt évben. Erre pedig példaként említette, hogy a tíz legnagyobb beruházó között három keleti ország is van mostanra hazánkban.
A mintegy 9 milliárd forint értékű projektben bővítették a gyártási kapacitást is.