Húsz népzenei és világzenei formáció várja idén a látogatókat a Boglart fesztiválon és táborban, amelyet augusztus 27. és 30. között tartanak Balatonbogláron - tájékoztatták a szervezők közleményben az MTI-t.
Azt írták: a hatodik Boglart egyszerre fesztivál, népzenei kurzus és zeneipari fórum, ahol a résztvevők nappal ének- és tánctanításban, valamint népi hangszerek tanulásában mélyülhetnek el, esténként pedig két színpadon váltják egymást a fellépők, majd "hajnalig megy a tánc a folkkocsmában". Ezen a nyáron minden eddiginél több külföldi előadó mutatkozik be a négynapos rendezvényen; a tervek szerint eljön Balatonboglárra a horvát Veja, az észt-belga-dán Alterne, a német Akleja, a szenegáli Afrikora és a chilei Cimbalom Guachaca is - jegyezték meg.
Kiemelték, a "hazai frontot" olyan művészek képviselik, mint a nyitónapon játszó Kiscsipás és zenekara, a görög-magyar dallamokban utazó Pontos, a tábor egyik házigazda csapata, a Pásztorhóra, a Ysra, a Wolfolks, a Trio Playadito. Ugyancsak koncertet adnak a Rézeleje Fanfárosok, a Budapest Folk Duo, az Amaro Duho, az Okos Viola, az Obadu, a Zajnal, a Puli, valamint az arlói Szimfolk Zenei Műhely diákjaiból álló Roma Big Band, a zárónapon a Boglartot megálmodó Góbé is színpadra lép, a hajnalig tartó táncházak rezidens zenekara a Kaptza lesz - tették hozzá.
A szervezők kitértek rá, hogy a fesztivál ideje alatt egy showcase-szel is készülnek. Ezen külföldi és hazai zenei szakemberek gyűlnek össze, hogy megosszák egymással és az eseményre jelentkezett zenekarokkal a tapasztalataikat a sikeres nemzetközi karrier építéséhez. Ebben lesz segítségükre Halmen Jozsó, aki németországi menedzsment és booking munkái mellett a Mumush Fesztivál szervezője is, Horváth Tamás, a szerbiai Malom Fesztivál és a Zentropia szervezője, Kathryn Döhner és Christoph Schoenbeck, a Leisnig Bahnhof koncerthelyszín létrehozói és szervezői, valamint Lee Taul Észtországból, az Estonian Traditional Music Center munkatársa - sorolták. Jelezték, a népzenei kurzuson a táborozók minden évben megszavazhatják, hogy melyik tájegység zenéjét szeretnék elsajátítani. A moldvai mellett idén a gömöri kapta a legtöbb szavazat, így a vonós-énekes-táncos szekció a gömöri zenék és táncok "csínját-bínját lesheti el" a négy nap alatt. A táborban saját muzsikájukat bemutatva workshopot tart az Akleja, az Alterne és a Cimbalom Guachaca is - olvasható a közleményben.
Részletes programot, további hasznos információkat ITT talál!
A tervek szerint a magyar határtól Kolozsvárig felújítják a vasutat és a projekt megvalósítása után a személyvonatok 160 km/h-val közlekedhetnek.