Lomtalanításra készülhetnek a balatonszentgyörgyiek.
A lomtalanítást szerveznek Balatonszentgyörgyön. Ezúttal a jogszabályban meghatározott nagydarabos háztartási lomhulladékot szállítják el. Lomhulladék kihelyezés időpontja: március 8.
A szállítást végző cég munkatársai azt kérik, hogy a lomhulladékot a fent megjelölt napon helyezzék ki az ingatlan elé, ügyelve arra, hogy az a gyalogos és gépjárműforgalmat ne akadályozza. Az alábbi lombhulladékot szállítják el:
Nem tartozik a lomtalanítás tárgykörébe, ezért NEM KERÜL ELSZÁLLÍTÁSRA:
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.