A családi élménypark a KÉSZ munkájával jön létre, tematikája a 80 nap alatt a föld körül című rajzfilmsorozatra épül.
Szántódon kedden megtartották az ünnepélyes alapkőletételt a BalaLand FamilyPark nevű élményparkban. A KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. kivitelezésében mintegy 5,5 hektáros területen, a Balaton közvetlen közelében valósul meg a tematikus játékelemeket bemutató élménypark.
A létesítmény a „80 Nap Alatt a Föld Körül Willy Foggal” című rajzfilmsorozat utazási helyszíneit mutatja majd be, egy egész évben nyitva tartó fedett játszóház és családi élményfürdő lesz. A beruházás részben a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében, a kormány projektfinanszírozásával jön létre.
Ahogy a projekt korábban megjelent közbeszerzéséből is kiderült, a beruházás 5,9 milliárd forintos szerződéses értékkel bír. A park 596 fő befogadására lesz alkalmas, többek között szabadidős, rendezvény és sport tevékenységek lebonyolítását is szolgálja.
A közbeszerzési adatok szerint az élménypark területén többek közt egy multifunkciós sportpálya, egy strandröplabda pálya, egy teqball pálya és egy Beach Bár is kiépül.
Ahogy az a képeken is látszik, a létesítmény egy átfogó beruházásnak a része, melyben az élménypark mellett a 112 luxus apartmanból álló Balaland Residence és az ötcsillagos, 109 szobás Balaland Family Hotel is felépült a Grabarics Kft. kivitelezésben.
A hazai építőipart képviselő szervezet az építőipari és nemzetgazdasági tárcákhoz fordult: a külföldről érkező (különösen a távol-keleti) beruházásokban sok olyan hiányosságot látnak, melyek felszámolására az önbejelentést nem érzik elégségeseknek. Itt a hazai cégek részarányát százalékban is előírnák és a helybeli vállalkozásokat előnyben részesítenék. Emellett az Otthon Start programban a professzionális piaci szereplők igénybevételének biztosítását szorgalmazzák.