U21-es válogatott érkezett a csapatukhoz.
"Varjas Zoltán személyében új játékost köszönthetünk a BFC Siófoknál: a 2000-ben születetett védő, védekező középpályás poszton bevethető játékos félévre Mezőkövesdről igazolt kölcsönbe klubunkhoz!
Az U21-es válogatott fiatal utoljára Kaposváron szerepelt: 16 alkalommal a kezdőben kapott helyet, kétszer csereként lépett pályára. Korábban játszott Fehérváron, Cegléden és a szlovák KFC Komarno-ban.
„Örülök, hogy egy ilyen nagy múltú klubhoz kerültem! Mihalecz István és Waltner Róbert megkeresése által jött szóba a BFC Siófok, és az a filozófia, amit felvázoltak előttem, nagyon tetszett! Nem volt kérdés, hogy tovább! A csapatról abszolút pozitívak az első benyomások, mind a szakmai stábról, mind a játékosokról. Remélem minél többet tudok segíteni a csapatnak, ahogy ők is nekem az egyéni fejlődésben. Szeretnék egy sikeres, pontokban gazdag szezont zárni a BFC Siófoknál!” – nyilatkozta az új igazolás honlapunknak.
Sok sikert kívánunk Zolinak sárga-kék színekben!"
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.