2024.04.20, Szombat
Lezárult a Barcsi Foglalkoztatási Paktum
Fotó: kormanyhivatal.hu/somogy

Lezárult a Barcsi Foglalkoztatási Paktum

kormanyhivatal.hu/somogy

2021.11.14. 10:00

A 2021. évi 2. ülését tartotta Barcson a Foglalkoztatási Fórum, valamint a „Foglalkoztatási Paktum Barcs és térségében” című projekt zárórendezvényét.

Hirdetés

Tanicsné dr. Laklia Cecília, a Barcsi Járási Hivatal vezetője köszöntőjében kiemelte - a projekt elindulásakor mérföldkövek jelentették az egyes célok elérését, így például azt, hogy 2017. október 9-én megtörtént az első képzési támogatásunk egy raktáros képzésen, illetve ugyan ezen év november 30-án írtuk alá az első bérköltségtámogatási szerződést egy barcsi vállalkozással.

A kezdeti lépések után a Foglalkoztatási Paktumban a rendelkezésre álló források maximalizálva lettek, lekötésre kerültek, és a program támogatási része ez év szeptember 1-én, az utolsó bérköltség támogatásos mérföldkővel lezárult.

Az eltelt 4 év alatt a projekt célszámai közös együttműködéssel teljesítésre kerültek, 258 fő került bevonásra, 189 főt részesítettek bérköltség támogatásban, 20 főt vállalkozóvá válás támogatásában, és 12 főt képzési támogatásban.

A fórumon a paktum célcsoporti eredményeiről előadást tartott Hornyák Valéria, a Somogy Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztály vezetője, a Somogy megyei paktumok eredményeiről pedig Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke számolt be. Köszöntőt mondott Szászfalvi László országgyűlési képviselő

Helyi hírekBarcsbértámogatásBarcsi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya