2024.05.11, Szombat
Tíz bemutatót, ötven előadást kínál a Zenthe Ferenc Színház
Illusztráció - Pixabay

Tíz bemutatót, ötven előadást kínál a Zenthe Ferenc Színház

MTI

2022.08.08. 08:00

Sándor Zoltán művészeti vezető, Susán Ferenc produkciós igazgató és Orosz Dániel értékesítési menedzser az eseményen arról tájékoztattak, hogy a 2021/22-es évadban 105 vendégjátékot adtak, 35 ezer kilométert tettek meg, szerepeltek például Siófokon, Nagykanizsán, Budapesten, Cegléden, Lendván, Dunaszerdahelyen, vagy Temesváron is.

Tíz bemutatót, ötven előadást és 11 bérletet kínál az új évadban a Zenthe Ferenc Színház - hangzott el az évadnyitó társulati ülésen hétfőn Salgótarjánban. A nagyszínpadon négy bemutató lesz, három premiert a kamaraszínpadon mutatnak be, három darabot adnak elő a Felolvasószínházban és hat szóló előadás is műsoron lesz a szeptember 21-én induló évadban.

Simon Lajos, a színház igazgatója elmondta: más színházakkal ellentétben a Zenthe nem állt le, 42 előadást játszik a a nyáron, és - idén másodszor - háromhetes rendezvénysorozatot is szerveztek Zenthe Nyár címmel. Kilenc előadással szerepelnek a Déryné Programban, a Lázár Ervin Programban 3100 gyereknek mutatták be az Ágacska című mesejátékot.

Beszámolt arról is, hogy a X. Magyar Teátrum Nyári Fesztiválon Ágoston Péter Szarvas város díját nyerte el Az ördögben nyújtott alakításáért, Vándor Éva, a Zenthe Színház tagja pedig örökös tagja lett a Halhatatlanok Társulatának. Az előző évadban Pásztón és Szécsényben is új értékesítési pontot nyitottak, és a nehéz időszakban is valósultak meg fejlesztések, Salgótarján 12 millió forintos támogatásával új raktárcsarnoka van a színháznak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának 25 millió forintos támogatásából pedig a KultPont kávézó és új színjátszóhelyként a kamaraterem készült el - ismertette az igazgató.

Simon Lajos szólt arról is, hogy szigorú gazdálkodást folytat a színház, mert a járvány okozta, görgetett problémákat még tetézi az infláció és az energiaárak növekedése is. A járvány miatt 252 előadás maradt el, nettó 260 millió forint jegyárbevétel esett ki, de a 24 fős társulatban nem váltak meg senkitől. A gazdálkodásról a következő hetekben egyeztetnek az önkormányzattal - tette hozzá. Van kihívás, de a 2022/23-as évadot sikerült méltó színvonalon összeállítani - fogalmazott Simon Lajos.

Sándor Zoltán művészeti vezető, Susán Ferenc produkciós igazgató és Orosz Dániel értékesítési menedzser az eseményen arról tájékoztattak, hogy a 2021/22-es évadban 105 vendégjátékot adtak, 35 ezer kilométert tettek meg, szerepeltek például Siófokon, Nagykanizsán, Budapesten, Cegléden, Lendván, Dunaszerdahelyen, vagy Temesváron is.

Dániel Zoltán, Salgótarján alpolgármestere azt emelte ki, hogy a színház erősíti a megyeszékhely jó hírnevét. Hozzátette: az év végén lejár az állam és az önkormányzat közötti, első közös működtetési megállapodás, a következő hónapokban ennek megújításán dolgoznak.

Helyi hírek Siófokszínházművészet