2024.04.18, Csütörtök
Családbarát munkahely díjat kapott a Somogy Megyei Kormányhivatal
Képek: Somogy Megyei Kormányhivatal

Családbarát munkahely díjat kapott a Somogy Megyei Kormányhivatal

Somogy Megyei Kormányhivatal

2022.12.25. 10:00

Nívós társaság tagja lett december 12-én a Somogy Megyei Kormányhivatal, hiszen bekerült azon 536 hazai munkahely közé, melyek hivatalosan is viselhetik a Családbarát munkahely kitüntető címet. Az elismerést dr. Neszményi Zsolt főispán vette át a Szépművészeti Múzeumban tartott ünnepségen.

Hirdetés

A díjat idén is pályázat útján nyerhették el a munkahelyek. A Somogy Megyei Kormányhivatal egyebek mellett azzal a napközbeni gyermekellátási szolgáltatással érdemelte ki az elismerést, amit a koronavírus-járvány ideje alatt hívott életre, hogy kollégái biztonságban és felügyelet alatt tudhassák gyermekeiket. A napköziben a pedagógusok egyebek mellett segítenek megírni a házi feladatokat a diákoknak, kézművesfoglalkozásokat tartanak, nyári táborokat szerveznek a hivatali dolgozók gyerekeinek, illetve különböző programokat tartanak gyerekek és családok számára - számolt be róla a Somogy Megyei Kormányhivatal.

Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az elismerés átadóján elmondta, hogy a 12 éve alapított kitüntetéssel a kormány méltó módon szerette volna elismerni azokat kis-, közép- és nagyvállalatokat, költségvetési szerveket és egyházi szervezeteket, amelyek elősegítik a munka és a családi élet közötti minőségi kapcsolat megteremtését.

A díjjal egyszerre ismerik el a munkahelyeken már létező és a tervezett intézkedéseket, fejlesztéseket - tette hozzá, megjegyezve, hogy a cím az erkölcsi elismerés és a támogatási összeg mellett hozzájárul a szervezet pozitív munkáltatói képéhez, és jelentős előnyt biztosíthat a munkavállalókért folytatott versenyben is.

A beérkezett pályázatok közül idén 54 nyertest választottak ki, köztük a Somogy Megyei Kormányhivatalt.

 

 

Pillanatképek a napközi életéből:

 

 

 

 

Helyi hírekcsaládbarát MunkahelySomogy Megyei Kormányhivatal